Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Kőrös Endre: Kétezer éves Horatius

Hatalmas tölgyei jobban ráz a szél, Égig nyúló toronynak döltinél Nincs vészesebb, villám csapásai Hegyek csúcsára szoktak sújtani. A balszerencsében nem csügged el, S lel változástól a próbált kebel, Jó sorsban is. Megjő a durva tél, De a tavasz is újra visszatér. Ne félj ! Vidám nap fénye űzi szét Borús eged felhőit. Kézivét Apolló sem feszíti szüntelen, — Lantot ragad, s a Múzsa megjelen. Légy tántoríthatatlan, légy merész, Ha bősz csapással rád zúdul a vész, S ha kedvező széllel hajód rohan, Duzzadt vitorlád vond be okosan. Elszáll időnk! Postumushoz. Bizony barátom, Poslumus barátom, Elszáll időnk! Hiába vagy kegyes, Báncos, lesz orcád, elközelg a vénség, Bád a halálnak gyilkos lőre les. Hiába járulsz báromszáz bikával Könnyet nem ismerő Pluto elé, Ki még a hármasteslű Geryont is Búsan hömpölygő árral elnyelé. S e gyász vizén nekünk mindannyiunknak Át kell hajóznunk szint így egykoron, Legyünk bár fényben élő nagy királyok, Vagy tengődjünk hitvány zsellér-soron. Marsnak véres tusait, Adriának Bősz zajlatát kerülnöd hasztalan És hasztalan reszketned Dél szelétől, Hogy ősz utóján ártalmadra van. Meg kell látnod Kocytos lomha árnyát, Előtted fog sötéten bolygani És rád merednek Danaos fajának S a Sisyphosnak szörnyű kinjai.