Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Halasy-Nagy József: A művelt ember

embernek ez a testi-lelki összhangra törekvő életformája szinte kiveszett közülünk. Apáinknak azt az embereszményét, hogy g létnek minél szélesebb skálája iránt legyen fogékonyságuk, a mult század vége felé felváltotta a szakember eszménye, aki sohasem tud mentes lenni az egyoldalúságtól. A szakemberben mindig van valami ijesztő: egy képességnek a többiek rovására való kifejlesztése ép olyan hatással van a nézőre, mint mikor a kezek vagy lábak elefantiazisával, a többi taggal szemben óriásira növekedésével találkozik az ember. Ma az élet nagy elszegényítését jelenti, hogy nem is törődünk sokat azzal, hogy művelt emberek legyünk, vagy ezt a fogalmat csupán a jó modor területére korlátozzuk, mintha a műveltség is a modor szakja volna, — hanem megelégszünk azzal, ha jó mérnökök, tanárok, orvosok, stb. vagyunk, vagy jó lakatosok, soffőrök, sőt futballisták vagy úszók, mert hiszen ma már a sport is, ez a régente igazán csak játék, a profisport révén csakugyan foglalkozássá, szakszerű mesterséggé lett. Igy lett a szakszerűség korában komoly, sőt rideg szakma sok mindenből, ami régente az ember méltóságának, az állatnál különb teremtményvoltának és lelki szabadságának volt a megnyilvánulása. Annál nagyobb szükségünk van rá, hogy újra átgondoljuk, miben áll az ember igazi műveltsége, s hogy milyen az az embereszmény, akihez hasonlítani nem csupán a mai, hanem a holnapi embernek is érdemes, ha méltó akar maradni az ember nevére és rangjára. A művelődés és műveltség csirái az emberben bizonyos hajlamok és készségek alakjában benne rejlenek. Aristoteles mondja, hogy minden ember természete szerint törekszik a tudásra. S valóban a kis gyermek kíváncsisága, fáradhatatlan kérdezősködése az alapja a legmélyebb tudományos kutatásnak is. A művelődés vágya tehát nem idegen valami az embertől, amelyet külső körülmények: emberek és intézmények hatása kényszerít ránk, hanem lelkünk mélyéről fakadó eleven erő. Öntevékenység, mely arra késztet bennünket, hogy felhasználva a természet adottságait és a rendelkezésünkre álló történeti kultúra lehetőségeit, valami olyan lényt formáljunk magunkból, aki több, mint természet, mert öntudatos tevékenységgel formált műalkotás, — nem puszta természetes lény, hanem ennél több, mert művelt ember. A műveltség tehát nem jöhet létre bizonyos öntevékenység és ehhez nélkülözhetetlen öntudat nélkül. Mások akarata és még oly nagy fáradozása sem tehet engem műveltté, mert a műveltséget magamnak kell a magam számára meghódítanom. A nevelés és tanítás, valamint az előttem lévő példák csupán alkalmak, indítékok lehetnek számomra, hogy mindazt, amit nyújtanak, a magam művelődése érdekében felhasználva világosabban láthassam az útat, amelyen haladnom kell, ha a művelt emberről alkotott eszményemhez közelebb akarok jutni.