Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Halasy-Nagy József: A művelt ember

óhajtottak ezzel eleget tenni. Olyan nép eszménye volt ez, amely nagyobb volt a művészetekben, mint a harcban és a politikában. Ők képviselik Európa ifjúkorát, s valóban olyan eszményeket vallottak, amelyek inkább a gondtalan ifjúsághoz, mintsem a gondtelt férfikorhoz illenek. A kereszténység mintha hamvazószerdája lett volna e könnyelmű fiatalságnak, olyan bűntudatot váltott ki Európa népeinek lelkéből, amikor belépett a történetükbe. A középkor embere szinte szégyelte, hog}- teste is van, egyedül a lélek javainak szolgálatát érezte magához méltónak. A lelki elmélyedésnek csodálatos példáival ékes ez a kor, de a hellén életöröm kiveszett embereinek a világából. A középkori hivő égrefüggesztett szemekkel járt e földi utakon, s egy földöntúli világban kereste eszményeit, melyeknek szolgálni akart, s akikhez hasonló óhajtott lenni. Nem csoda, ha a sokáig elnémított test és a megvetett földi világ egyszer csak szinte lázadásszerűen követelte, hogy észrevétessék, s így váltotta fel a középkort a renaissance pogány életöröme. Az ember újra fölfedezte a testi életet és a földi let javait, s mohón szürcsölte az élvezet kelyhét, melyhez jogcímül éppen az antik világ szelleméhez való visszatérést hozta fel. Középkor és renaissance, görögség és kereszténység az európai szellem történetének eltörülhetetlen bélyegei. Szinte a test és lélek párhuzamosságával jelentkeznek, s ősi örökség gyanánt hordozzuk őket magunkban mind ma is, akik a művelt ember európai eszményének igazságát valljuk. Ahogyan összhangba szeretnénk hozni a testnek és léleknek kielégítését, úgy vágyunk összebékíteni a művelt emberről alkotott ideálunkban a hellén és keresztény szellemiségnek követelményeit. Ha végigmennénk mindazokon a művelt emberről szóló vágyképeken, melyeket Európa az utolsó négy-öt évszázadban megalkotott és a magáénak vallott, érdekes módon szerrfíélhetnénk rajtuk a görög és keresztény művelődési eszmény: a föld javai és a testi szépség, illetve a mennyei világ javai és a lelkiszépség szolgálatát. Művelődésünk sikerét vagy .sikertelenségét szinte éppen az dönti el, mennyiben tudjuk e két örökletes törekvést életünkben kibékíteni. Amikor a 17. század egyik kiváló gondolkodója, az angol Locke azt mondja, hogy nem azon fordul meg valakinek művelt, úri ember volta, miképen veszi le kalapját és hogyan tud bókolni, hanem nyelvének szabad és helyes használatán, tekintetén, mozdulatain, a helyzetekhez és körülményekhez való alkalmazkodás képességén, magatartásának ildomosságán és finomságán, s mikor a művelt embertől azt követeli, hogy legyen vallásos, rendelkezzék életbölcseséggel, a társadalmi érintkezés művészetével és hasznos ismeretekkel, — akkor ugyancsak a görög és a keresztény műveltségeszmény harmóniáját keresi. A mi napjainkban nagyon ritka már ez a harmónia. Sokszor úgy érezzük, mintha az a válság és hasadás, mely korunkat jellemzi, egyenesen abból fakadt volna, hogy a művelt