Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.
Palotay Gertrud: A győri református egyház régi kendője s némely tanulsága
gyobb felületeket, mint arnilyen a középből kihajló három világos virág, téglakiötésszerűen hímezték át, a szárakat egyszerű Taposöltéssel, a virágokat pedig ferdesoros laposöltésekkel 1 ) varrták kii. A szélén körülfutó török föliratot virágok tagolják: négy sarokvirág, s egy-egy, az oldalak közepén elhelyezett kisebb virág nyolc részre, azaz nyolc verssorra osztja azt. A levélnek — szabad és nem 1 egészen biztos fordításban — alább adjuk tartalmát. A szabatos fordításnak nem annyira az írás kibetűzésének a nehézsége, mint inkább a szöveg nyelvezetének régiessége az akadálya. Bizonyára akad a török nyelvtörténetben járatos szakiember, aki ezt az ideiglenes tájékoztatásra szánt fordítást majd filológiai pontosságúval cseréli föl. A török 1 szöveg szabad magyar fordítása: 2 ) Bármilyen nagy a szerelmem, tartsd meg adott szavadat; különben, attól félek, hogy szívemet hódoltatva gyötröm leszel. Valamikjor látlak, miindjig repes a szivem. Hej, drága szultániam, boldogsággal áldjon meg az Istentéged. Hej szív, ne szeresd az egésZ világot, mert... 3 ) ember fiát ezen a világon. Ha a szép ' leányka ezt a levelet büszkélkedve olvasná! De úgy ís rendelheti az Isten, hogy talán elébb kiél egybe a levél gazdájával, mintsem a levelet felbontaná. A szövegből kitűnik, hogy a küldő: férfi, aki szíve választottjának juttatja a kendőt. A két utolsó sorból pedig arra követlkleztethetünk, hogy a kendő eredetileg nem lehetett más, mint amit régen általánosan, s a népnél sokhelyütt mia is »jegykendő«-nek neveznek. A jegykendő küldése a ma élő népszokás szerint, szerelmi vallomás, s egyben házasságra való megkérés, a kendő ejlfogadása pedig egyenlő az eljegyzéssel. Azt a gondotlatot is felvethetjük, — éppen mivel jegykendőről van szó, —• hogy a kendőn ábrázolft virágoknak szimbolikus jelentésük) van, mint ez a balkáni mohamedán népek himzésornamentikájában is, népköltészetében is, még! ma is, él. A virágok ugyan annyira stilizáltak, hogy teljes határozottsággal csak a szegfű ismerhető fel, mégis bizonyos, hogy a többi is valamely, a természetben élő virágnak erősen a konvenció szerint elstáldzált mása. A kendő egyházi használata tehát, rniint az a többi török himzésű úrasztali kendőről is feltehető, csak másodlagos. Mikor, hol készülhetett e kendő, s hogyan jutott mai birtokosához? I • ) V. ö. Fer«ncz K. Palotay C. : Himzőmesierség, Budapest, 1932. 7, és 88. ábra. 2 ) A török szöveg megfejtéséért dr. Validi Ahmet Zekinek, magyarra fordításáért dr. Tagán Galimdzsánnak mondok köszönetet. 3 ) Itt három szó olvasata, értelme bizonytalan.
