Valló István szerk.: Győri Szemle 6. évfolyam, 1935.

Szemle - Győri Szemle - Rákóczi és az irodalom. Gálos Magda

SZEMLE. Rákóczi Ferenc és irodalmunk. — Gondolatok a Rákóczi-év alkalmából. — Mindig Mányoki képének barokk pompájában, ragyogó színeiben látjuk. Szembenézünk büszke, méltóságos tekintetével. Tarka csataképek villannak meg képzeteinkben, mélabús tárogató-hangok zokognak föl. De ez csak a kép fölidézte emlékek távlata. A képről igazában a szabadság eszméje néz ránk: Rákóczi neve szimbólum!, amelyet ez az eszme tölt meg tartalommal. A fejedelem a magyar sorsot jelenti nekünk, s a magyar végzetet is: pompát és gyászt, ragyogó fényt és az éjiszaka előrevetett árnyát. Az árnyék azonban nem ér el a fejedelem személyéig. Nagyságának egyik titka volt, hogy kollektív egységbe tudta gyűjteni az egész nemzetet: a néj>et és az eddig nélküle nemzetszámba vett egész nemesi és főnemesi rendet; a magyarság törekvéseit kelmény kristállyá jegecesítette, amelyben a szabadság eszméje csillogott és amelyből a kifelé való egység erőt kapott. Ezt az eszmét még magasztosabbá avatta példátlan önzetlensége. Egyéni szempontot magára nézve nem ismert. Vallásosságához tartozott isteni küldetésének tudata; a haza ügye nála lett először szent üggyé. Másfélmillió hold ura mindent odadob és vállalja a számkivetettség kenyerét, de meg* menti az eszmét. A nagy akarás, mely külső akadályokban megakad, a sikertelenség tragikuma. A franciák csak addig segítik, mig az osztrákot keleten is le aíkarják kölni. A lengyel szövetség nem sokat ér. A bajor, porosz, orosz egyformán elejtik a magyar ügyet s elejti végül maga a török is: európai szempontból Rákóczi túlbecsülte harcának jelentőségél. Nagystílusú terveit hozzá nem mindig értő hadvezérek rentják el, centrumot, ahol lábát megvesse, nem tud teremteni. Tragikuma mégsem az antik hősöké, meri bár minden összeomlik körötte, lelki meghasonlás Rákócziban nincs. Küldetésének tudata és vallásos rendületlen nite megmenti tőle. Ës megmenti tökéletes optimizmusa, a cselekvésre termett ember kimeríthetetlen akarásának kisérőzöngéje. A kollektiv mozgalom nem keret az egyéniségéhez: ez a kollektivizmus ő maga, általa és benne él, a tömeget az eszme ragadjfa s az eszme ő maga. Ez a kollektiv egész maga is egy nagy egyéniség. Ezért van akkora nimbusza, s ezt a nimbuszt épen ezért nem az antik tragédiák sötét ntmtője, hanem a romantika enyhe melancholiát árasztó fátyla borítja be. E fátylon át is kiragyog egyéni nagysága, amelyet eszme-