Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Borsiczky Oszkár: Polyhymnia

68 Borsiczky Oszkár: Polyhymnia. dallamokat és üvöltéseket, melyeket vad, monoton ritmusban kisérnek zajos hangszerek a megszakadásig. Hol vannak ezek az európai zeneművészettől? Ä 'pogány berkekből nem jött elő a zene múzsája, innen nem nyert ihletet, nem szivott magába éltető nedvet. De mindenesetre kapott inspirációt az európai népek régi világi dalköltészetéből, a trubadúrok, a Meistersingerek, regősök énekéiből s a népdalból általában véve. Polyhymnia ősei közül ezeket nem szabad kifelejteni. Am e rövid sorokban már nem lehet bővebben kitérni arra, hogy ez a világi dalköltészet külön, önmagában kéletkezett-e, vagy olyan föl jegyzésnek higyjünk, hogy régente még a szántó-vető is Kyrie eleison-t énekelt munkája közben és sok dal az egyházi dallamokból úgy keletkezett, hogy világi szöveget raktak alája s lassankint a dallam is átalakult. A dalköltészet múltját egyébként is sürü köd födi s ebben legmesszebbre legfeljebb a 12. századból vannak adataink, csak odáig lehet visszapillantani. Ekkor.pedig a liturgikus ének már több, mint ezeréves multtalkätünt. A liturgikus éneket tekinthetjük tehát Polyhymnia ősének; a liturgia gyakorlatából és a keresztény kultúrából született meg, amit a nagy Wagner Richard, a modern drámai zene zseniális megteremtője, tekintélyt igénylő szavaival így fejez ki: »Streng genommen ist die Musik die einzige dem christlichen Glauben ganz entsprechende Kunst, wie die (einzige Musik, welche wir zum mindesten jetzt, als jeder anderen ebenbürtige Kunst kennen, lediglich ein Produkt des Christentums ist.« Borsiczky Oszkár.