Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Halasy-Nagy József: A történet ritmusa
világban, mert hozzá iés reá való vonatkozásban lehet néznie és éxtékeinie embereket és tárgyakat. Ugy mondhatnók ezt, hogy a gyermek lelki fejlődése szerint először kollektivitásban él testileg és lelkileg, s csak később szakad el ettől, hogy aztán a maga egyéni, külön életét élje. Ä tudatos élet az én-mozzanatokat hangsúlyozza és építi ki. Már maga az öntudat elnevezés is ezt akarja kiemelni. Minden öntudat nagy energiacentrum, világépítő akarat színhelye, mely szívesen és könnyen megfeledkezik mindarról, amivel ,a másnak tartozik és puszta eszközként, a saját élete emelésére, hatalma növelésére használja föl ! azt, ami rajta itúl van, legyenek azok akjár emberi személyek, akár dolgok. Ilyen körülmények között az én fyidata óriássá nő, s a más szerepe feledésbe megy. Äz én dicsőséges szoborrá magasztosul, s a mások, — emberek és tárgyak — a szobor talapzatává szélesülnek. Minden énben egy-egy; fáraó lehetősége rejlik, akinek nem fáj, ha milliók szenvednek egy miatt. Ä más tudata azonban nem irtható ki az emberből. A lélek emlékezet, amelyben az én megfeledkezhet a másról, de amint a gátló akarat felszabadul, a leszorított más kísértete felszabadul és helyét követeli életünkben. Senkit se elégít ki teljesen a saját egyéniségének gőgje, mert (él benne a más szolgálatának vágya is. Ady Endre szép szavai iszerint minden ember, mint egyén » fenség, északfok, titok, idegenség, lidérces messze fény«. Ez a valóság azonban nem elégíti ki őt: nemi tud így maradni, szeretné magát megmutatni. Ezért minden : önkinzás, ének : Szeretném, hogy ha szeretnének S lennék valakié. Egy darabig tehát csak építhetjük a magunk idegenségének elefántcsonttornyát, de eljő az idő, mikor valahova tartozni akarunk, miikor azt szeretnénk, hogy legyünk valakié. Legyen az család, asszony, gyermek vagy nemzet. Az egyén élete tehát csodálatosan szintén két ritmikus mozzanatot mutat: a közösségből való kiszakadás, az individualizmus jés a közösségbe való visszatérés: a kollektivizmus hullámdombját. Érthető ennélfogva, hogy ami törvény az egyénnek, ennek a mik'rokosmosnak életében, ugyanaz törvény az emberiség makrokosmikus létében is. Az emberiség története megkapó módon igazolja az egyén kiszakadását a közösségből és hazaíaiálását a kollektivumhoz. Szabadság és szolgaság lidei váltakoznak benne. 'Amott, az individualizmus idejében az egyén körül forog minden. Olyan eszmék ragyognak az égen;# miknek fénye az egyén jelentőségét világítja meg, s olyan célok szerepelnek értékek gyanánt, melyékkel az egyén válik nagyobbá, mint volt. Ez a kor lerombolja a korlátokat, politikai és gazdasági szabadságra törekszik, államot és nemzetet csak anynyiban tart tiszteletben, amennyiben ezek az egyén számára védelmet nyújtanak egyénisége minél teljesebb kibontására. A védő, oltalmazó és tápláló közösség, mely az egyén szabad futásának tág
