Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Költemények (a Kuncz-emlékszámban) - Kiss Menyhért: Gyerekarcok. I. Lulu. — II. Pétörke. — III. Jánoska. — IV. Pistike

II. Pétörke. A szeme : két fekete csillag, Nótáz, fütyörész folyton a kaján, Kis tarka gyíkként lót-fut az udvarban, S cseng a kacagás piros ajakán. Szük pince virága, nap akkor ragyog rá, Ha a körutakon eltekereg : Hip, hop, a villamos csak cammog utána, Ha iramra kél a Pétörke gyerek. A rend sarki ura szálka szemében, Szamárfület olykor kacagva mutat, S ha hatalmi önkény álma kisérti, Fellázítja ő az utcafiukat. S ha magyar módra kötésre nem áll rá, Rendet erővel aligha csinál, S dúlnak guerilla-harcok az utcán S Pétörke vezényli, az utcakirály . . . A házban nevét remegve ejtik Urak, parasztok, ifjak, öregek ; En büszke vagyok rá : engem a szivébe Barátul bevett a Pétörke gyerek. — O, voltam én is jókedvű, csapongó, Száguldtam a széllel a hegy tetején : De egyszer . . . aztán megcsendesedtem — Édes kis testvérkém, be szeretlek én . . . Téged a házmesterpince virágzott, S altató dalt az inség zokogott ; Én a kék hegyek felhőiből jöttem, S rovom, mint te fogod, a nagy robotot, Fényt a világra a mi agyunk áraszt, Mi fáradásunk termel kenyeret : Mégis a mi szemünk homályos a könnytől De te csak kacagj még, Pétörke gyerek . .