Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Költemények (a Kuncz-emlékszámban) - Kiss Menyhért: Gyerekarcok. I. Lulu. — II. Pétörke. — III. Jánoska. — IV. Pistike

III. Jánoska. Anyjának Jánoska szólott lelkendezve : „Ha nékem egy hintóm s négy szép lovam lenne Négy hófehér lovam, mint a sirálymadár, Mely gyorsan, mint villám, messze világba száll . Aranyból, üvegből szép ragyogó hintó, Istenkém, tégy csudát én szép álmaimból !" Jánoskának anyja sürü könnyel mondta, Álmodó kisfia fejét ölbe fogva — „Kis házmesterfiu, álmodat ne álmodd, E nyirkos, szuterén világ a világod ; Rossz vendég az álom, könnytengerbe vész el, E fénytelen zugot szokd meg emberésszel. Káprázat, amit látsz, enmardosó kintól : A négy aranyos ló, az aranyos hintó !" A szöszke Jánoska sokat sírt, rítt ezen, S lelke is elrepül egy őszi estelen ; Ablakon csak nézte a sok jégvirágot, Aztán köhögött és csak szállott, csak szállott . . Nagy János, az apja, hazajött déltájba, S elesett, mikor a kis koporsót látta. Deli szép ember volt, és szegény rendőr volt, S kardjával, bajszával játszott az a csepp holt . . A játéknak vége. Most már tenni kéne, S eszébe jut a kis Jánoska meséje ; Aztán ünneplőt ölt, elballag a boltba, Betétkönyvecskéjét az asztalra tolja. „Temessék, temessék, szól megcsukló szóval : — Négy hófehér lóval, aranyos hintóval!. . ."