Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Marschall Béla: A kézmüiparosság helyzete

A kézmücparosság helyzete. 201 A mesterségesen fokozott luxust is elérte krízise: a tartalékok elfogytak, a felvevőképességek megcsappanták, s a gyáros arra ébredt, hogy a forgalom helyett raktára van, az üzeme holt produktumot termel, s a munkáskéz lassan fölöslegessé válik. Újra próbálkozott tehát a hitelnyújtás és vásárlási kedvezmények szinte tolakodó kínálatával. S amig az iparosnak az előbbi tempóban a kenyere zsugorodott egyre kisebbre, az utóbbiban már a munkája ellenértékét is megtartották maguknak, illetve könnyelműen más igényeik fedezésére költötték, a fizetés teljesítésétől elszoktatott és elnevelt adósok. Mivel mindez nem gazdasági bázisokon épült ki, hanem beteg teórián lódult iramba, össze kellett zúznia önmagát és az útjába kerülőket. Mind többen és többen dőltek bele az összeroppanás, a csődök, az egyezkedések és bukások szakadékaiba és sirgödreibe. Az iparos a kenyere mellől elvesztette a munkáját is. A tartalékokat fölélte, a munkáját nem váltották vásárló eszközre. Előbb iparkodott és nélkülözött, később lerongyolódott és nyomorgott. Ma az egyik erőtlen, de a másik már pusztul. Uj offenzíva indult meg, amely az úgynevezett szezonvégi tömegkidobással, nemcsak at ma nagyon leredukált szükségléteket látja el és oildja meg, hanem immár leszorítja és accord éhbérmunkássá degradálja az iparost. Úgynevezett áronaluli vásárlási engedményekkel »bazárarakat« teremt, elhódítja a készpénzzel vásárlók táborát. Kialakítja azt a közvéleményt, hogy pl. egy pár cipő 6, illetve 12 P, egy öltözet ruha 40—60 P, egy szoba butor 400 P stb. A vásárló elszokik a minőség bírálatától, mert az újságreklámokból, a kirakatokból, a plakátokról csak a versenyéirak tolakodnak szemébe és fülébe. Az iparos az ő lemondásokhoz edzett szívósságával próbálkozik, küzd az önvédelem életerejének ösztönös küzdelmi eszközeivel, mig ráeszmél, hogy sokkal magárahagyatottabb, mint valaha volt. A munkát szerette, az igénytelenség természetévé vált, a nélkülözésbe beletörődött, a küzdelmet fölvette, tudását egyszerű, magabizó önzetlenségében fönntartás nélkül vitte a gépek szolgálatába, hogy most űzötten és halálra hajszoltan és erejének teljes összeroppanása után lássa küzdelmének kilátástalan voltát. Senki sem állt az iparos mellé a kezdetnél, könnyen lökték: félre a b.ajsza sodrából is, mert hiszen senkit sem érdekelt az érdek és önzés szabad versenyében. Csak most az általános válságban válnak egyenlőkké a sorsok. Az összetörtségben egymáshoz közelebb zuhannak az emberek, ismerősebbeké válnak az arcok is és összefogódnak a kezek is. Az iparos büntetlenül szenved, ő nem indított támadást, nem vezényelt rohamot, nem szédült bele a tempóba, ő kötelességhez, munkához szokott és lelkiismeretesség, pontosság volt az irányítója. Ment, mikor a Haza szólította; fizetett ahogy a köz előírta a részére, szerényen megbarátkozott a körülményeivel és elég volt önmagának. Ezekkel a tulajdonságaival az iparos azt a szerepet töltötte be a társadalom gazdasági életében, — mint adózó pol-