Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Valló István: Az újvárosi ostrom
a majoroki Három Nyúlban bizony eltanácskoztak, elvitáztak a város gondvivő urai és mégis csak kialakult a közvélemény. Akkor még a patika is félig-meddig fórum volt, s délelőttönkint néha egész népes tanácskozás esett meg akár Kautz uram patikájában, akár meg Liezen-Mayer úrnak a városház kapujára néző boltjában. Ez a nagyszerű és lendületes korszak, amely a húszas évektől egész a szabadságharcig sorsdöntőén fontos fejlődést biztosított e városnakl, s útját, hosszú évtizedekre kijelölte, szerencsésen megkapta a maga vezető férfiait, hogy csak Ecker Jánost, a müveit vaskereskedőt, a külső tanács vezérét, Czech Jánost, a tevékeny polgármestert és történettudóst, majd Kovács Pál dr-t, az irót és a Hazánk szerkesztőjét vagy Hergeszell Ferencet, az országgyűlés sokat dolgozó követjét említsem. Ä vezető férfiak mögött egységesen sorakozott fel a város polgársága s ha viták és politikai harcok voltak is, azok termékenyek voltak s nem fajultak el odáig, hogy osztályok vagy felekezetek közé éket verjenek s a város békéjét fel dúlj ák r . Egyizben azonban ez a város is elveszítette nyugalmíát s egy szürkén induló közigazgatási ügyből hatalmas kalamitás fejlődött, amelynek hullámai évekig kavarogtak, szembeállítva egymással a vármegyét és várost, nemességet és polgárságot s foglalkoztatták az országgyűlést, az udvari kamarát, Őfelségét Ferenc királyt és a bíróságokat. Ä város levéltárának megsárgult iratcsomói között a »Szarkaîéle caducitas« szürke neve alatt feküsznek azok az iratok, amelyekből e história kibontakozott. * í Az Urnák 1831. esztendeje súlyos csapást hozott erre az országra és nemes Győr városára is. Az ázsiai kolera, vagy amint a magyar hivatalos nyelv nevezte, az epemirigy vonult végig az országon s vitte sirba a magyarok százezreit s döntötte rémületbe és kétségbeesésbe a népet. A hivatalos apparátus mindent elkövetett, hogy elejét vegye a járvány betörésének és terjedésének, de hasztalan. A gyilkos kórt Galícián keresztül hurcolták be a Felvidékre s az rövid pár hét alatt már a (dunántúli vármegyékben »dühösködöti«. Hiába rendelt el a hatóság; szigorú vesztegzárokat, hiába állított meg szinte minden forgalmat és kereskedelmet, a betegség terjedését nem tudta feltartóztatni s a szigorú intézkedések csak a rémületet növelték s egész vidékeknek gazdasági életét bénították meg, amiknek nyomán nyomor és elkeseredés fakadt. A Felvidéken súlyos zavargások törték ki, iaz elkeseredett nép az úrak és nemesekf ellen fordult s a lázongásokat a kormány kegyetlen szigorúsággal fojtotta vissza. Győr is sokat szenvedett a járvány miatt. Nemcsak azért, mert majdnem 900 ember halt meg két hónap alatt kolerában, hanem azért is, mert az iparral és kereskedelemmel foglalkozó város zár
