Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.
Képmellékletek és illusztrációk - A pannóniai Daphnos athéni síremlékei
E szép görög név hordozója azonban nem lehetett hellén ember, hanem amint a sírfeliratban a neve mellett álló »pannoniai.<jelző megörökítette, kétségtelenül »idevalosi«, tehát földink volt. Hogyan lehetséges már most az, hogy hazánkfiát Daphnosnak nevezték? Az itt Pannoniában lakó számos néptörzs még távol állott a görög kultúrától, s semmiesetre sem lehettek még akkor itt szokásban görög hangzású nevek. Daphnosnak sem ez volt az eredeti neve. Ki tudná ma már megmondani, hogy vájjon itthon hogyan szólíthatták. Athénben vagy mint kereskedelmet, esetleg ipart űző élelmes idegen telepedett rneg (JIÍTOUCOC) vagy pedig mint rabszolga került oda (SoCfXoç) Ha metoikos volt, bizonyára az athéniek kedvét keresve eredeti barbár-hangzású nevét — az általános szokás szerint 4 — szép, görög névvel cserélte fel. Ez esetben nem halhatott meg szegényen. Hogy családja a Kerameikosban temettette el és síremléket is állíttatott számára, mindenesetre jómódra vall. Lehetséges azonban az ,is, hogy csak rabszolgaként élt Athénben. A bátor pannóniai néptörzsek nem egykönnyen hódoltak meg a római sasoknak! s sok gondot okoztak a birodalom vezetőinek akkor is, amikor már besorozták Pannoniát a római provinciák közé. Szerették a szabadságot, lázongtak s szembe-szembeszálltak a római katonasággal. E harcok során került talán Daphnos a római légiók fogságába s ókori szokás szerint a szabad pannóniai katonából névtelen rabszolga lett. t További sorsát aztán könnyű elképzelnünk. Rabszolgavásárra hajtották. A valószínűleg' erős kötésű legényt megvásárolta valamelyik jómódú athéni polgár, vagy egy olyan római tisztviselő, aki Athénben teljesített szolgálatot. Igy juthatott tehát esetleg a mi földink Görögország fővárosába, ahol az eddig névtelen rabszolgának görög nevet adtak. Bizonyára megkedveltette magát gazdájával, aki Daphnos halálát fájlalta s emlékét Athén leghíresebb temetőjében örökítette meg. Tehát a rabszolgatartóK sem lehettek mindig kegyetlenek: íme ; Daphnos gazdájának kebelében is nemesérzésű szív dobogott. Daphnos sírjának szép, tiszta betűit olvasva, valami végtelen jóleső, meleg érzés járta ,át szívemet. Ügy örültem néki, mint amikor egy este az Akropolison, vagy máskor ismét a távoli Krétaszigeten váratlanul édes zengésű magyar hang csendült a fülembe. De aztán elgondolkozva, valami mély szomorúság váltotta fel előbbi örömömet: eszembe jutott a mai tragikus magyar sors. Daphnos messzefekvő sírja egyszerre a mi fájdalmas szétszórtságunk jelképévé vált. Mintha mostanában, éppen a mi trianoni életünkről írta volna Kisfaludy Sándor eme sorokat: Szív a szívtől, szülőjétől A jó barát barátjától, A még nevendék legény, Vérétől az atyafi, A deli férj kedvesétől, A birtokos birtokától, S kisdeditől, oh szegény ! Honjától a hazafi,
