Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Jakab Ferenc: Aldobrandini Beatrix magyar királyné. 1212—1246.

következett az, s Béla király: addig is, mig az ő további sorsáról rendelkezhetik, fogolynak nyilvánította, s a palotában szigorú őrizet alá helyezte. Fogságában volt ideje átgondolni szomorú és nehéz helyzetét. Nemcsak a maga sorsa bántotta, hanem születendő gyermekét is féltette, kinek életét, csak úgy, mint a magáét ily körülmények között nem tudta biztonságban. Menekülésre határozta el tehát magát. A temetésen, melyet Béla |nagy, pompával rendezett, sok külföldi fejedelem követe vett részt, különösen számosan jelentek meg Frigyes német császár képviseletében. Midőn ezek a temetés után távozóban voltak, Beatrix éjszakának Idején az udvari orvos áltaí magához kérette őket. A ititkos kihallgatás sikerült, s a királyné elpanaszolta nékik kétségbeejtő helyzetét és térden állva, összekulcsolt kezekkel kérte őket, hogy mentsék meg. A német ~urak megsajnálták őt, s midőn könnyei végigperegtek arcain, ugyanaz történt, mint ötszáz évvel később a pozsonyi országgyűlésen, a levegőbe repültek a kardok ia szorongatott királyné védelmére, — s azonnal meg is beszélték a módozatokat. És valóban, míg kora reggel a követek Béla királynéi bucsukihallgatáson voltak, Beatrix férfiruhába öltözve, a vár udvarán az urakra várakozó lovászok közé vegyült, s az elutazó követekkel együtt szerencsésen' ő is elvágtatott. L Hosszú, fáradságos, s állapotára felette kényelmetlen lovaglás után eljutott Németországba, hol a szászországi Werda városban helyezkedett el. Az 1236-dik év elején itt született meg gyermeke, kit az első Arpádkirályról Istvánnak kereszteltetett. Szivének keserűségét csillapította az anyai szeretet érzése, s bizonyára vígasztalólag hatott rá boldogult férje leányának, Szent Erzsébetnek emléke is, ki nemrégen még szintén e városban tartózkodott s kegyelettel emlegették megpróbáltatásainak hősies elviselését. Am részint a maga jövője, részint a gyermekéről való gondoskodás nem engedték, hogy bizonytalanul vesztegesse a napokat itt a messze idegenben. A honvágy is elfogta, s ezért elhatározta, hogy, hazamegy Estébe, nagybátyja udvarába. Ez az utja fájdalmasabb kálváriajárás volt, mint amelyik Németországba vezette. Két szolga kisérte az uton, maga lovon ült s pólyákba burkolt gyermekét egy kosárban tartotta maga előtt p' ló hátán. Senkinek sem merte átadni egy pillanatra sem, anyai szive állandóan rettegett a gondolattól,'hogy elrabolhatják, megölhetik fiát. Az Alpok szakadékain, sziklás, havas utjain ígiy ért le Itália határába,, hol eszébe jutott, hogy két évvel előbb mint boldog menyasszony diadal és ünnepeltetés között haladt el je vidéken, s most mint bolyongó, kivetett özvegy, fájdalomba merült anya, tulajdonképpen irgalmat és könyörületet keres. Augusztus 1-én érkezett Veronába, hol hirt kapott arról, hogy Azzó befogadja ugyan, de a vagyont és a jogokat, melyekről leánykorában lemondott, nem adja vissza. Az uj csalódás hatása alatt arra szánta el magát, ,hogy nem megy Estébe, hanem atyja egyik barátjának, Lendenari Alaud grófnak vendégszeretetét veszi igénybe.