Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.
IV. évfolyam. 7-9. szám. 1933. szeptember-november - Bedy Vince: A győri vár és várkapitányok a 16. és 17. században
vékenyseggel és tetemes jövedelemre tudott szert tenni. 1602. Szent György napján már nem élt. 1 ) 1602-ben Eggenberg Rupert a vicegenerális.-) 1604—5-ben Karckai Somogyi Farkas viseli a vicegenerális hivatalát. 1606-ban már nem élt. Az ő helyettese Tárnok Nagy László.'') Ez idő alatt nagy erővel dolgoztak a megrongált vár kijavításán, megerősítésén, a város elrendezésén, felépítésén, az elmenekült lakosság visszatelepítésén. A földesúr házhelyek adományozásával siettette az építkezést; a visszatérő polgároknak pedig többféle szabadságot adott. A rendes viszonyok helyreállítása után Győrött lakó főkapitányt kapott a vár. 1606—1633. stubingi, fladnici és rabensíeini Prainer János báró viselte a főkapitányi hivatalt. Kinevezéséről 1606. augusztus havában értesült a győri káptalan; azonnal folyamodott a királyhoz, hogy az új főkapitánynak a kat. vallás pártolását és a magyar törvények tiszteletbentartását parancsolja meg. A király a káptalan folyamodását átadta Prainer János br. főkapitánynak. 4 ) Prainer szigorú katona, de szelid, vallásos lelkű ember volt. VaMásosságát jellemzi az a körülmény, hogy az ő segítségével települtek vissza Győrré a Ferenc-rendű szerzetesek; ő adta vissza nekik a protestánsok által elfoglalt Szent István-templomot. Buzgóságát hirdeti a nevéről elnevezett kápolna, melyet vagy újonnan építtetett a székesegyház főbejárata mellé, vagy valamely megrongált régi kápolnából alakíttatott át. Mindenre kiterjedő figyelmének bizonysága az a jeles rendőri szabályzat, melynek megtartására a polgárokat és katonákat egyaránt kötelezte 5 ) és egészségügyi rendelkezése, melyet az 1629. évi pestis alkalmával adott ki. 6 ) A királyi parancsnok kíméletlen végrehajtójaként jelentkezett, mikor Lépes Bálint győri püspök halála után a jus spolii cimén a király számára követelte a püspök vagyonát. 1623-ban a Ferenciek templomában értesült a püspök haláláról. Azonnal félbeszakította ájtatosságát és katonasággal sietett a püspöki palotába. A püspök minden ingóságát, pénzét összeszedte, a hagyatékot — mikor még a püspök holtteste is ott feküdt — lepecsételte. A püspök még életében átadott 8000 frtot Fülei Tamás kanonoknak, amit a káptalan a temetés után 10. napon a sekrestyében tett el. Megtudta ezt a főkapitány és május 15-én reggel öt órakor, szentmise alatt katonasággal vétette körül a templomot; megparancsolta, hogy a kanonokokat ki ne bocsássa, mig a 8000 frtot át nem szolgáltatják. Szentandrássy Csiki István erdélyi v. püspököt, győri kanonokot, Nagyfalvy Gergely őrkanonokot, Fülei Tamás kanonokot meg is sebesítették a katonák, mikor a székesegyházat el akarták hagyni. Délután egy órakor vonta viszsza a főkapitány az őrséget. A vérontás exsekrálta a templomot, J ) U. o 6. felvall. jk. 131. 156. 1. 2 ) Győri kápt. m. lvt 14. T. 2395. sz. 3 ) 6. felv. 202. 223. 234. 248 I. *) Kápt m. lvt. 14 T. 2466. sz. 5 ) Később Heister Sigbert újból kiadta e szabályzatot L. Villányi i. m. 110. 1. 6 ) Győri városi lvt. 1. Lad. 1. fasc. 13. sz.