Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.

IV. évfolyam. 7-9. szám. 1933. szeptember-november - Bedy Vince: A győri vár és várkapitányok a 16. és 17. században

Ez okirat szerint tehát Nogarola után Lichtenstein Erasmus György volt rövid ideig Győr várának parancsnoka s ennek halála után következett Hardeck gróf. Hardeck a kinevezéskor szokásos hűségnyilatkozatot 1593. szept. 1-én állította ki és látta el pecsétjével és aláírásával. Lichtenstein működéséről nincsenek adataink. 1592—1594. Hardegg Nándor gróf, akit kisgrófnak hivtak, vette át a főkapitány tisztét. Jószívűségéről tanúskodik az a cse­lekedete, hogy ebben a zavaros időben Palásthy Györgynek a török rabságból való szabadulására 500 frtot adott kölcsön ,1594-ben. 1 ) A katonaság érdekében a jogtalan "foglalástól sem riadt vissza. Ba~ ranyay Pál főapát Megyer, más néven Tarisznyavár elfoglalásától tiltotta. 2 ) A 'győri püspökség szigeti birtokát is elfoglalta, bár Kjuihassy János püspök 1592-ben évi 100 kézi napszámot ajánlott fel önként a vár erősítésénél, a katonai lovak élelmezésére pedig 30 szekér szénát adott. 3 ) A törökök közeledése alkalmával Mátyás fő­herceg Esztergom ostromát abbanhagyta és Győrré, majd a Sziget­közbe vonult vissza. 4 ) A magára hagyott főkapitány lázongó vár­őrségével nem tudott a töröknek ellenállni, a várat feladta. 5 ) Az egykorú okiratok napfényre kerülése felmenti Hardegg grófot az árulás vádja alól; igazságot szolgáltat neki az igazság­talan halálbüntetésért. ,; ) 1594—1598. években a félhold uralmát nyögte a győri vár. Szinán basa 1000 lovast, 300 tüzért, 2000 más katonát hagyott a vár őrzésére. 1598.—1605. Schwarzenberg • Adolf herceg viseli a főkapi­tányi cimet. Az ő parancsnoksága alatt álló hadtestnek egyik szár­nya, melyet Pálfy Miklós vezetett, az olasz, pápai csapat (Segítségé­vel 1598-ban visszafoglalta Győrt. Schwarzenberg nem vett részt a visszafoglalás küzdelmében, nem is volt Győrnél, csakl a győze­lem után vonult be a várba. A jelentést ő irta meg a királynak, az elismerést ő kapta meg, őt nevezte ki a király a vár főkapitányává; Pálfyról, a vár hősi visszafoglaiójáról megfeledkeztek. Schwarzen­berg nem tartózkodott Győrött, munkakörét helyettesei látták el. 1601—2-ben Starsich ( Starchych) Farkas a helyettes fő­kapitány, akit 1580-ban veszprémi kapitánynak ismerünk; mint ilyen bérelte a győri káptalan zalamegyei tótii birtokát. 1589-ben szentmártoni vicekapitánynak tudjuk. 7 ) Mint győri vicegenerális Kimlén használta Alszáz Ajidrás és István két telkét 450 tallér köl­csön fejében. A parancsnokságot összeegyeztette a gazdasági te­1 ) U. u 285. I. Huszár Péter és Thury Farkas vállalták a jótállást. 2 ) U. o. 281. 1. 3 ) U o. 207. 1. 4 ) Szilágyi, Magy. nemzet tört. V. 571 1. 5 ) Győri kápt. hit h lvt. 5 felvall. jk. 254. 1. — U. o. Magán lvt. 3. Cht. 91. sz. — Takáts S. Régi m. kapit. és general. 255. 1. — Mohi Antal: Győr el­este és visszavétele. 107. 1. 6 ) Banfi—Maggiorotti i. m. 7 ) Győri kápt. hit. h. lvt. 3 felvall. jk. 382. 1. 1580. év. - 4. felvall. jk. 972.1

Next

/
Thumbnails
Contents