Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.
IV. évfolyam. 4-6. szám. 1933. április-június - Vargha Damján: Költői szépségek Szent Imre ős-legendájában. (II., befejező közlemény)
A gyermek Imre lelkében ezek már nem kisded erények, ihanem .valóban férfihoz illő, erkölcstan, irodalom, esztétika stb. szempontjaiból is egyaránt gyönyörű, szent értékek. Ezekért és ilyenekért engedi át a királyi és apostoli atya a 'még akkor korban gyermek-ifjú, de lelki értelemben már hős és szent Imre fiának a királyt és apostolt megillető tiszteletet... A gondolat szépsége, benne az igazság ereje, valamint a stilus-, illetve stilisztika kedvessége egyaránt méltó az elemzésre. e) A stilisztikai elemzés szempontjai tehát nemcsak megengedik, de szükségessé is teszik, hogy a gondolat és igazsága, a mondat és kifejezései a legszorosabb egységet alkossanak, hogy az igazság és a nyomában fakadt érzelem ugyanazon erővel hathasson az olvasóra, mint amilyen tökéletes fokban megvolt az író lelkében. Ugyanazt — sem többet, sern kevesebbet, tehát tökéletesen ugyanazt — juttatja a szerző kifejezésre az irodalmi műben, mint amit valóban meg akar irni. — Ezt a gondolat (és stilus között megállapítható hűséget a Szent Imre-legenda bármely gondolatának idézésével, minden kétséget kizárólag, igazolhatnók, — amint a fentebbi példákban is eléggé világosan volt már szemlélhető. Valóban bájos és a Xl-ik században jellemzően sajátos jellegű az a legendarészlet is, arnely elmondja, hogy az Imre bűnbánó éjjeli virrasztásával kapcsolatos erénygyakorlatokat atyja a székesfehérvári királyi fapalota »falhasadékán óvatosan és nagy titokban gyakran figyelte, — 'de még övéivel sem kívánta közölni«. A stilisztikai szépség ebben a mondatban a gondolat formai, kifejezésbeli, szinte lehelletszerű gyöngédségében rejlik, amellyel bensővé, lelkileg mélylyé és királyilag boldogítóvá válik az apostol-atya számára mindaz, amit fiánál nagy óvatosan látott és amit így titokban megtudott. Nemcsak azért, mert az akkor még gyermek-ifjú Imre aszkézise az apostol-atya édes öröme az Ur szine előtt, gyümölcse apostoli fáradozásainak, bizonysága családja és nemzete érdemességének e földi és az örökélet számára; hanem és talán főleg azért, mert aki ime, már gyermek-ifjú korában ilyen hősiesen igazolt hittel szolgálja az Urat és nemzetét, az felnövekedvén, majdan bizonyára mindenképen méltóvá lesz a Rómából hozott szent korona viselésére és ennek eszméihez, mint leendő apostol-király. Sőt még bensőségesebbé, zártabbá és atyai mivoltánál fogva titokzatosabbá válik azzal, hogy Szent István még övéivel sem kívánta e titkokat közölni. Mikor azonban Imrét az isteni Gondviselés — történelmileg ma sem egészen bizonyosan ismert formák között — az élők sorából elszólította, a mély fájdalomba temetkezett nagy király kétségtelenül közölte másokkal ezeket az addig atyai szivében boldogan őrzött 1 ) és Imre erényességét koronatanuként bizonyító személyes tapasztalatait. l ) A szentírás hatását állapíthatjuk meg- abban, hogy t. i. Szent István még övéivel sem kivánta közölni, hanem magába rejtette a látottakat. Lukács evangéliuma II. 19, versében olvassuk ugyanis: „Maria autem conservabat omnia verba haec conferens in corde suo : Mária pedig megőrzi vala mindeme dolgokat,
