Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése

tesznek felelősekké mindenért, ha ugyan egyáltalában észrevesznek bennünket; azaz felelősekké csak a rosszért, mert a jóért kijáró érdemet és elismerést mások viszik el előlünk. Vigasztalhat-e bennünket az, hogy nemcsak mi magyar mérnökök panaszkodunk e miatt, hanem a mienkkel azonos helyzet van másutt is. Igy Friedrich Dessauer már emiitett könyvében ezt írja: „Csodálatos, hogy a nyilvános életben a műszaki kar nem játszik nagyobb szerepet ; kereskedők, nemzetgazdák és elsősorban jogászok intéznek nyilvános, közérdekű ügyleteket, mig a mérnököknek alig van befolyásuk az előtérben hozott elhatározásokra. A társadalomban visszavonulnak, ritkán lehet velük találkozni, jóllehet a nyilvános problémák vagy teljesen vagy részben műszaki természetűek. Az ország szociális és gazdasági kérdéseivel a technika mindig össze van nőve. Tárgyilagosan bizonyosnak mondható, hogy műszaki kérdéseknek laikusok által történt elintézése sok súlyos kárt okozott és a világháborúban legalább is egyik oka volt a német vereségnek. Az emberiségnek több mint kétharmada él a technika szolgálatában, ezek között a kereskedők és iparosok többsége. De a mérnökkel nem találkozunk sehol. Hol van tehát? Hol van az elrejtett hadsereg, amelyik mindnyájunkért küzd ? Ezek az emberek nem találhatók az országok kormányában, nem a parlamentekben, nem az előkelő klubbokban, nem azokban a körökben, melyek valójában vagy legalább is látszólag az élet hangadói." — Dessauer felel is a kérdéseire és feleletéből igen sokat tanulhatunk. Azt mondja : „Ennek az elrejtettségnek pszichológiai alapja van. Nincs egyetlen nevelési mód sem, amely a látszatot annyira elutasítja, a presztízst annyira megveti, mint a műszaki nevelés. A technikus munkaasztalán kérlelhetetlen bíróként őrködik a természet, ^ technikus nem keresheti önmagát, nem az őt megilletőt, teljesen át kell engednie magát munkájának." Azt mondja még Dessauer: „Az emberiség minden más téren egybeköti a munkát annak megteremtőjével, név szerint ismer minden jelentős irót, de semmit sem tud, technikusairól, műszaki embereiről. A befejezett munka elhagyja mesterét, megy a maga útján Nem sejti senki, minő fájdalmak, áldozatok és csalódások között keletkezett az. A világ megcsodálja a befejezett művet, gondolkodás nélkül használja azt, de hogy a teremtője a legtragikusabb sorsú embercsoporthoz tartozik, arra nem gondol senki. Nagy kincs van eltemetve a műszaki nevelés pedagógiai erejében, ezt a kincset a nyilvános élet még nem aknázta ki. Az embereknek egy tartalékserege áll készen, kik megtanulták, mint mások alig, önzés nélkül teremteni, de ez a kincses kamra még lakat alatt van." Én magam nem is tartom fontosnak, hogy a műszaki munkák alkotóit név szerint ismerjék (hisz még mi mérnökök magunk sem ismerjük korifeusainkat, a műszaki tudomány és munka úttörőit), mert elvégre mindegy, tudja-e a nagyközönség, hogy a lőport