Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Hoffmann Adolf: A műszaki munka értékelése
hatalmak ellen, melyeknek megbízásából alkotta és melyeknek hibás intézkedései miatt váltak ez alkotások az emberiség kárára«. De el kell ismernem azt, hogy a technika súlyos és alig jóvátehető hibát követett el és súlyos károkat okozott azzal, hogy engedte magát prostituálni, hogy rabszolgája lett a túlméretű kapitalizmus terjeszkedési őrületének és a háborús politika mértéket nem ismerő ambícióinak. Am reméljük, Karl August Meissingernek lesz Igaza: hogy éppen a technika, a túlnövekedett technika lesz a báborü megölője, a jövő békéjének kikényszerítője. (Befreiung der Technik.) És ha hallatszanak is hangok, még pedig komoly helyekről, melyek a gépek munkája helyett az emberi kéz munkáját kívánják nagyobb mértékben igénybevenni, ez semmiesetre sem szól a gép ellen: hanem ez csak megérzése és kezdete a mai kor nyomorúsága által szükségszerűen kiváltódó gazdasági politikának, a technikai tevékenység irányítása bevezetésének: ez csak pillanatnyi hatást ígérő, mindenképen pusztán átmeneti intézkedés. Ugyanilyen szempontból kell elbírálni az amerikai munkásszövetség határozatát, mellyel ez év júliusában azt kérte Hoover-től, hogy vagy korlátozza a gépek 1 használatát, vagy csökkentse a munkaidőt, különben Amerika gyáripara nem tudja eltartani 50 millió munkását. 1 ) Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy sok esetben a gépet egyszerűen nem lehel nélkülözni, mert azt a szabatosságot, amit a gép elér és amire feltétlenül szükség van, kézimunkával nem lehet elérni. Itt is a helyes politikának, előrelátásnak kellett volna arról gondoskodni, hogy megszűnvén a kivételesen nagy szükséglet, a feleslegessé vált munkástömeg másutt, más téren tudjon megélhetést találni. 5. A gép és a lélek. A technika hibájául azt is felróják, hogy a tömegmunka, a mozgószalag lélekölő hatású. Leginkább csak nagyon jólelkű szociológusok, teoretikus emberbarátok és filozófusok állítják ezt, a munkások maguk nincsenek egészen ezen a véleményen. Csak az furcsa, hogy a gépmunkának ezt a kártékonyságát is általánosítják és ismét az egész technikára fogják s még csak arra sem gondolnak, hogy a mozgószalagon dolgozók száma az összes dolgozóknak végtelenül elenyésző, még csak számba sem vehető kis há*) Ez a helyzet is a háború megnövekedett szükségletei által előidézett túlméretezés utóhatása, melyen — miután a fogyasztás egyhamar nem növelhető — legegyszerűbben, de legrövidlátóbb módon a termelés csökkentésével, a gépek üzemen kívül helyezésével vagy a munkaidő megrövidítésével akarnak segíteni, miként Hoover ezt az ötnapos munkahétben máris programmjába vette. Persze bármily kívánatos és üdvös volna is a rövidebb munkaidő, ez csak úgy lehet eredményes, ha a munkás keresete, tehát fogyasztóképessége nem csökken : természetes, hogy mindkét esetben a gyártmány megdrágulása, a fogyasztás megterhelése lesz a következménye s ez talán nem is oly nagy baj, mert viszont a munkanélküliség csökkenése által emelkedhetik a fogyasztás és olcsóbb lehet a termelés.
