Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Birkás Géza: Egy elzászi francia nemes dunántúli utazása a 18. század második felében
kély száma. Mindenütt, amerre jár, feltűnik neki, hogy milyen nagy távolságra vannak egymástól a falvak és hogy milyen óriási területek hevernek parlagon. A népesség száma egyre növekszik természetes szaporodás és bevándorlás utján, a nagybirtokosok azonban a népszaporodást nem nézik jószemmel, mert e miatt egyre fogy a legelők mennyisége és csökken az állattenyésztés, amely a főjövedelmet adja. 1 A földművelés fejlettségének egy másik akadályát az értékesítés nehézsége alkotja. Az Ausztriához közel eső vármegyékben ez aránylag könnyű, azéri e vidékeken sokkal többet termelnek és jobban művelik* a földet, mint a Bécstől messze eső területeken, pld. Baranyában vagy Tolnában. A szállítás aránylag rendkívül drága, sőt helyenként lehetetlen. Az útak ugyanis majdnem egész Dunántúl rendkívül rosszak, az év esős részében jóformán járhatatlanok és utazónk szerint nincs is kilátás arra, hogy a helyzet e tekintetben megjavuljon és Dunántúlnak rendes kövezett müutjai legyenek, mert sehol sincs kő és kavics, 1 ) úgy hogy a Dunántúl számára ,a jövőben is az egyetlen szállítási mód a Dunán és Dráván való közlekedés lesz. A harmadik nagyon fontos akadály az ország politikai és társadalmi berendezésében rejlik. Ennek következménye az, hogy sem a nemesi birtokok, sem a jobbágyföldek nincsenek elég jól művelve. A földesurának robotban dolgozó jobbágy kedvetlenül végzi munkáját és a [maga földjét sem műveli elég ambícióval, mert annak birtokláia bizonytalan, jövedelme pedig jórészt nem az övé. Más lenne a helyzet, ha a jobbágyok nem volnának a nemes urak részéről annyira kizsákmányolva és ha ez utóbbiak méltányos bér ellenében egyszersmindenkorra átengednék földjeiket a parasztoknak. E nehézségek ellenére a földmüvelés, főleg a Dunántúl nyugati felében, sokkal fejlettebb állapotban van, mint Szlavóniában. A lakosság jól él, bőségesen táplálkozik, de csekély száma miatt így sem bírja elfogyasztani mindazt, amit termel és ezért gabonanemüekből, dohányból, borból, állatból nagy a kivitel a szomszédos országokba. A gabonafelesleget leginkább az osztrák tartományok lakossága fogyasztja el, a gondosan művelt dunamenti szőlők, kivált a budai hegyvidék vörös boraiból azonban sok megy Német*) A szerző a Dunántúl olyan vidékein járt, melyeken az útépítéshez való anyagok meglehetősen hiányzanak, ez magyarázza tévedését.
