Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

álláspontja, s van, aki csak önmagában, a saját kutató eszében: -— cz a filozófiai álláspont. A hívő odaadja magát egy személyes tekintélynek, s ennek a szavát teljes igazságként szívja magába. Ez lesz az a mérték, amelyikhez alkalmazkodik gondolataiban és tetteiben, s boldog, ha úgy élhet, ahogyan ez a tekintély követeli tőle. A hit tehát a megtalált bizonyosság boldogságát adja a hívő embernek, míg a filozófia az örök keresés és találás váltakozó örömeivel és szomorúságaival tölti be a lelket. A filozófus ugyanis az az ember, aki a végső alapokig akar leásni a világ megértésében és aki ebben a munkában egyedül a saját eszére számíthat, s erre bizza magát. Mindenben kételkedik, de a saját gondolkodó valójában nem: ez az a szilárd pont, ahol lehorganyozza eszének a világ tengerén hánykolódó hajóját. S mivel minden értelmes gondolat — mint láttuk — az alany és tárgy szembenállásából pattan ki, a világ megértésének és a bizonyosságnak is két formáját mutatja a filozófia. Vagy az alany lesz a világ megértésének a fundamentuma, vagy a tárgy. Az első utat járta pl. Descartes, aki a Gondolkodom, tehát vagyok, — Cogito ergo sum! felfedezésével ért el a bizonyosság kövéhez, s reá állva pillantott bele a világ igazi valójába. A másodikat járja pl. az amerikai behaviourista J. B. Watson, aki alanyi valónkat is a tárgyi világ függvényének tekinti, s azt állítja, hogy mi nem gondolkodunk, csak beszélünk. A tárgyak hatásai ingereikkel szavakat váltanak ki belőlünk, ám a szavak csupán jelek és nem jelentések: tárgyi valóságokhoz való alkalmazkodásunk rejlik bennük. Olyanok a szavak, mint a papirosbankjegyek: aranyak gyanánt forgatjuk, de csak addig érnek valamit, amíg hisszük, hogy van mögöttük aranyfedezet, azaz tárgyi valóság. Kinek van igaza? Descartesnak-e vagy Watsorinak? — talán ki fog derülni a következőkből. A válasz előkészítése végett egyelőre nekünk is szakítanunk kell a filozófiai kétségekkel és a megismerésre vonatkozóan valami határozott felelet mellé kell állnunk. A filozófus ugyan kételkedik, de nem azért, hogy állandóan megmaradjon a kételkedés állapotában. Nála -a kétség a bizonyosság akarásának a jele, s belőle annál nagyobb bizonyosságnak kell fakadnia, minél kínzóbb a kételkedés. A filozófus nem kéjeleg a skepszisben, mint az elpuhult test a langyos fürdőben, hanem vihar van a lelkében, amely után a gondolkodás egész levegőjének meg kelt tisztulnia.