Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

hatásából keletkezik és így nem egy abszolutumnak, hanem egy viszonynak, relációnak a tudata. Az érzéki tapasztalatnak, s vele a szenzuálizmus álláspontjának a racionalizmussal szemben igazságot szolgáltat Kant akkor, mikor azt tanítja, hogy létező dolgok ismerete egyáltalában lehetetlen nélküle. A létező dolgok az érzékelés által adatnak az elmének: ez az az alap, amelyen a létező megismerésének műve felépül. Azonban az érzéki adatok vakok, ha nem járul hozzájuk a megvilágosító értelem, a fogalmi általánosság. Az érzéki adat értése, megvilágítása már racionális aktus. Sőt tovább mehetünk: a lét egységbe fűzése, végső értelmének' a meglátása és változásai céljának a kitűzése is mind az Ész műveként foghatók fel, s ily körülmények között az Észben tevékeny egyetemes szellemiség művének, nem pedig meglévő tárgyak tükörképének kell tudásunkat tekintenünk. A dolgok megismerésében tehát érzékiség és észbeliség, tapasztalat és ráció közösen vesznek részt, s egyik a másik nélkül nem tudná a maga feladatát teljesíteni. A létező tárgyak érzéki adatásában Kant már elismerte tudásunk egyik mozzanatának irracionális jellegét. Még inkább teret nyitott azonban az intuíciónak az erkölcsi világ területén. A cselekvő Ész a lehetőségeket, amelyek akarati elhatározásainkat vannak hivatva meghatározni, az intuíció irracionális aktusában veszi észre, ismeri fel. E szerint az intuíció nem a létre, hanem a feladatokra: a kötelességekre és az eszményekre irányul és itt csak belőle meríthetjük tudásunkat. Kétségtelen, hogy a kriticizmus, mint a megismerés módszere helyes uton indul és termékeny módszert rejt magában. Kant műve azonban ebben az irányban további kiegészítésre, feldolgozásra szorul. Ahhoz a rendszerhez, amelyet Kant ezen a fundamentumon felépített, sok kritikai meggondolást lehetne fűzni. Kérdés, hogy az elemek, amelyekből bölcselőnk épített, azok-e valóban, amelyeket a kriticizmus fényénél ilyenek gyanánt ki lehet és ki kell válogatnunk. De a legfőbb kifogásunk a filozófus agnosztikus tendenciája ellen szól: nem tartjuk indokoltnak ezt a teljes lemondást, amely a létezők abszolút megismerése felől él a kanti rendszerben. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ismeretnek és létnek azonos elvei vannak, s az igazság az az abszolútum, amelyekhez mind a kettő igazodik, ezért a tapasztalatnak és az ész sajátos munkájának szintéziséből a világ igaz ismerete jöhet létre. Látjuk ugyan a mi tudásunknak a töredékességét, tisztában vagyunk vele, hogy tudásunk egy csepp az ismeretlen igazságok