Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

Ä racionalizmus tehát jó szolgálatokat tesz a tudományos kutatónak, mikor fenntartja benne az igazság megismerhetésének a hitét, de dogmatizmusba és elbizakodottságba sodor, ha fenntartás nélkül átengedjük magunkat az észnek. így egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy kisiklik lábunk alól a talaj és rni az egyetemességek levegőjében lebegünk: otthon leszünk a végtelenben, de tántorgunk a földön. Ismerjük azt, ami egyetemes, de idegenként hat ránk minden, ami egyedi és konkrét valóság. A racionalista ennélfogva vagy elvont teóriákban él, vagy forradalmár lesz, aki a valóság helyébe a maga elméleteit szeretné tenni. E tragikus végzettől csak az állandó kritika óvhat meg, s ennek a meglátása Kant kriticizmusának az érdeme. 9. A kriticizinus. Az igazság megismerésének az a kritikája, amely Kant nevéhez fűződik, az eddig ismertetett utakhoz nem akar valami újat kapcsolni, hanem inkább azt vizsgálja, hova visznek ezek az utak és merre felé lehet rajtuk indulni. Kant mintegy azt mondja az agnosztikusnak, az irracionálistának és a racionalistának: bizonyos mértékig mindegyőtöknek igazatok van, csakhogy nem látjátok, meddig terjednek azok a határok, amelyeken belül jogosan érzitek magatokat urnák. Ezért Kant azt a feladatot tűzi maga elé, hogy kijelölje a megismerés különböző formáinak a kellő határait. Világosságot akar teremteni ott, ahol eddig az egymással viaskodó ismerésformák túlkapásai miatt zűrzavar volt. Az agnosztikust figyelmezteti arra, hogy- hiába tagadja az ismeret lehetőségét, hiszen tagadásában önmaga is erre épít. Ott van továbbá a mathematikai természettudomány, s ennek a megléte már kétségtelen cáfolata az agnosztikus álláspontnak. Azonban mégis van ebben az álláspontban igazság is. Nevezetesen tisztáznunk kell, mit értünk ismereten. Ha a dolgoknak hiánytalan képmását, akkor valóban lehetetlen az ismeret, mert ilyen csakugyan nincsen. Mi ugyanis a dolgokat nem a maguk abszolút, tőlünk független valóságukban ismerjük meg, mert alanyiságunk nem puha viasz, hanem aktiv erő, amely tevékenyen formálja az ismeretben a tárgyként adott valamit. Egy szóval: hogy micsoda a tárgy önmagában, azt mi nem tudjuk, — tudásunk csupán arról értesít, hogy micsoda a tárgy nekünk, gondolkodó lényeknek. A tárgytudat ugyanis az alany és a tárgy kölcsönös egymásra-