Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

valahányszor az ész önkormányzatának, autonómiájának a követelését halljuk. Tehát szinte azt mondhatjuk, hogy ez a felfogás ringatta a filozófia bölcsőjét és minden időben ott látható a tudomány és a filozófia leghívebb harcosai között. Hozzája tartozik az a meggyőződés, hogy van az örök igazságoknak egy rendszere, amely az észben eszmél önmagára, s amelyet éppen azért az ész nem utasíthat el magától, hanem szükségszerű igazságoknak kell látnia. Innen van, hogy a racionalizmus igazi tudásnak csak azt hajlandó elismerni, amely az érzéki dolgokra való tekintet nélkül szükséges igazságok ismeretét zárja magába. Tudásideálja tehát főleg a mathematikában testesül meg, s a többi tudománytól is azt követeli, hogy ennek a mintájára alakuljanak át. Vagy pedig hajlandó volna kizárni őket mindaddig a tudományok rendszeréből, amig olyan szükségszerű igazságokból nem fognak állni, mint amilyen a mathematika. Szükséges és egyetemes, — ez a két követelmény hangzik el a racionalizmus részéről minden igazsággal szemben. Nem elégszik meg, ha látja, hogy valami így van, a tudástól azt várja, hogy parancsoljon: így kell lennie. Ezért aztán a racionalizmus türelmetlen, — a gyakorlati élet területén is az elmélet szükségszerűségét szeretné érvényben látni. De ez a jelenség már rávilágít a korlátaira és a fogyatkozásaira is. A racionalizmusnak az a hibája, hogy állandóan az érvényesség körében időzik. Világos axiómáiból deduktív következései fonalán gondolatok hálóját szövi, s ebbe akarja felfogni a létező dolgok világát. A lét dolgai azonban sokszor kihullanak e hálóból, mert apróbbak, mint a háló lyukacsai. Az érvényesség köre ugyanis tágabb, mint a lété, s arra a kérdésre, hogy mi van és. mi nincs, az érvényességből nem lehet következtetni. A létező lételét csak a tapasztalat és nem a racionalitás döntheti el, s ezért az örök igazságok csupán segítői, de nem helyettesítői lehetnek a tapasztalati igazságoknak. Aki a szenzuálista módjára az érzéki lét körébe vonja le a fogalmi érvényességet, éppen olyan hibát követ el, mint a racionalista, aki meg elészszerűsíti az érzéki dolgokat és puszta fogalmakat hajlandó bennük látni. A racionalizmusnak igaza van abban, hogy az érvényesség szférájában az ész csakugyan otthonosan mozog és hogy a régi igazságokból következtetés utján új igazságokra jöhet rá, de egy más szférába téved át, ha a tiszta érvényességből az érzéki lét szférájára következtet, mert igaz ugyan, hogy minden létezőről vannak érvényes tételek, de viszont nem igaz, hogy minden érvényes tétel létezőre vonatkozik.