Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

nék, hanem éppen reája vár annak az igazolása, hogy mi igaz ezekben a tényekben és elgondolásokban. Téved tehát a pragmatizmus, amikor a hasznosságot — ezt a tényszerű mozzanatot —• fölébe akarjuk emelni az igazságnak, mert ezzel a változásnak és az önkénynek nyit kaput ott, ahol értelmetlenné válik minden, ha nem áll az állandóság és a szükségszerűség benne az ur. A pragmatizmussal lehet élni, mint ahogyan a csiga is él, de egyetemes igazságokat, amelyek az embert kiemelik a maga egyéni létének szük csigaházából, nem lehet megismerni. Ha az ember megállt volna a pragmatizmusnál, akkor talán ügyes mesterember lett volna, de a tudományról és a filozófiáról le kellene véglegesen mondania. Ez ugyanis csak olyan lényeknek az osztályrésze, akik nem a maguk érdekein, hanem az igazságon gondolkoznak. 3. A fikcionálizmus. Mind a relativizmus, mind a pragmatizmus az igazságnak emberi mozzanatait hangsúlyozzák, s ezzel mintegy hozzákötik az emberi gondolkodáshoz. Ezek szerint tehát a gondolkodás ténye nélkül igazság sem állhatna fenn, mert hiszen az ő szemükben az igazság mindig egy bizonyos módon való gondolkodás eredménye. Ezekre az emberi mozzanatokra támaszkodik az igazságról az a tanítás is, amelyet fikcionálizmusnak, vagy a »mintha«-filozófiájának (H. Vaihinger) szoktunk nevezni. A fikcionálista azt mondja: — Én elismerem, hogy mi úgy gondolkodunk, »mintha« volnának változatlan lényegek, igazságok, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Elismerem tehát azt is, hogy egészen indokoltnak látszik a mi gondolkodásunk szemszögéből az a feltevés, hogy van valami feltétlen, abszolút igazság. Sőt tovább megyek: belátom, hogy ha meg akarom érteni a világot, feli kell tételeznem Isten lételét, a lélek létezését, a halhatatlanságot, a szabadságot, a kötelességet, az atomot, a természettörvények uralmát, stb. stb. De ha azt kérdezed tőlem, hogy mindezek valóságok-e, akkor azt kell mondanom, hogy erre nézve semmi bizonyosságom sincsen, legfeljebb a bennük való hitem. Ilyen az abszolút igazságról szóló tan is. Felvetem tehát a kérdést: miért kell feltételeznem mindezeket, ha egyszer nincs felőlük igazi bizonyosságom? S akkor a feleletet csak emberi mivoltomban tudom megtalálni : így kell gondolkoznom, mert ember vagyok. Az emberi szellemnek vannak bizonyos sajátos formái, amelyeknek segítségével egységbe fűzi és értelmessé alakítja az érzéki benyomások tömkelegét, amelyek a létező valóságok részé-