Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 1-3. szám. 1930. január-március - Császár Elemér: Jókai és Győr

Ezek a tények. Csak egy ember volt, aki tudta, hogy mindez nem felel meg a valóságnak, Kisfaludy Sándor, aki mint a nádor szárnysegéde végig küzdötte a hadjáratot s beleláthatott a hadvezetés titkaiba. De az ő ajkára lakatot tett a császár s elzárta levéltára legtitkosabb fiókjába Kisfaludynak azt a hatalmas emlékiratát, amelyben kifejtette és bizonyítékokkal igazolta az osztrák hadvezetés könnyelműségét, hibáit és bűneit, s amelyben bebizonyította, hogy a magyarság lelkesedéssel, halálmegvetéssel harcolt — de hiába, minden vitézsége megtört az osztrák generálisok ügyetlenségén, kicsinyességén, ostoba féltékenységén és gőgös elbizakodottságán. Mintha ezeket a vádakat újra hallottuk volna a világháború osztrák generálisairól ! Annak idején mi is csak bizalmas körben hangoztathattuk, Kisfaludy is megkapta a szigorú parancsot, hogy azokról a rebellis eszmékről, amelyeket emlékiratában hangoztatott, egy szót se merjen ejteni ! A köztudatban tehát továbbra is úgy élt a győri ütközet, mint nemzetünk történetének koromfekete lapja, mely sirba temette az ezredév minden vitézségét. Es mi történt? Egy emberöltővel Kossuth lesújtó Ítélete után előáll Jókai, a költő, és egy regényt ír, melynek háttere a győri csata. Ebben a regényben egy gazdag fantáziával szőtt romantikus cselekvény keretei közt míegrja az utolsó nemesi fölkelésnek és a győri csatának apológiáját, sőt apoteózisát. Egy kiérdemesült, sok hadjáratot végig küzdött hadvezér tudományával kimutatja az osztrák hadvezetés minden félszeg, elhibázott intézkedését, rávilágít szerencsétlen hadmozdulataikra, földeríti balfogásaikat s megérteti, hogy a szándékosan rosszul fölfegyverzett és be nem gyakorlott magyar seregnek el kellett veszteni az ütközetet. Megdöbbentő világossággal és szemléletességgel bontakozik ki előttünk a kép, mintha egy szemtanú rajzát kapnók, aki első mozdulatától az utóisóig végig nézte a nagy tragédiát. A hadi mozdulatoknak, a harci eseményeknek, a két sereg hadi állásainak és terveinek biztos rajzával, ez az egy heti időköz (június 8—15.) szinte megelevenedik előttünk. S ami még nagyobb bámulatra késztett, Jókai az esetek hosszú sorát beszéli el, a magyar sereg vitézkedéseinek egész lajstromát, hősöknek csodálatos tetteit, szinte emberfölötti példáit a magyar vitézségnek. S ezek nem üres szólamok, egy költő fantazmagóriái, hanem a hitelesség teljes látszatával biró adatok, a szereplők nevének, személyi viszonyainak, a helynek, időnek és a kisérő körülményeknek pontos megjelölésével. Megzavarodva kérdezzük, mi ez? Hiszen