Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 1-3. szám. 1930. január-március - Császár Elemér: Jókai és Győr

Jókai és Győr. 5 ha ezek nem történetileg

1 igazolható tények, akkor Jókai rútul visszaélt a költő jogával s regény örve alatt költött, hazug adatokat csempészve a történelembe, meghamisította az igazságot. Nem, ez nem lehet! De viszont, ha igaz az, amit Jókai ír, honnan merítette az anyagot, a neveket, az adatokat ? Ezt a költői intuícióval nem lehet megmagyarázni. A képzelet tud új dolgokat teremteni, — amint Csokonai mondja : a semmiből világokat — de a multat, úgy amit történt, betüről-betüre visszavarázsolni nem tudja. Nem volt megfejtés. Tudósaink nem mertek véleményt mondani, nehogy hamisítással legyenek kénytelenek Jókait vádolni, s a vállukat vonogatták, épen egy második emberöltőn keresztül, 1877-től, a regény megjelenésétől 1909-ig. Ekkor egyszerre igen érdekes, de egészen természetes megfejtést nyert a csoda. Említettem, hogy Kisfaludy Sándor abban az emlékiratában, melyet még a tizes évek elején az uralkodóhoz intézett, minden részletre kiterjedően megvilágította a győri csatavesztés okait s lefestette az ütközet lefolyását. Ennek a jól elzárt s azóta is lappangó kéziratnak volt azonban egy eredeti fogalmazványa, az utolsó nemesi fölkelés hiteles története, s azt a költő a nádor kezébe juttatta, aki mindenben igazat adott ugyan neki, de ő sem merte tanácsolni, hogy nyivánosság elé vigye. A kézirat ott maradt tehát a nádori palotában, s mikor Jókai a Névtelen vár megírásával foglalkozott, a nádor fia, a mi szeretett József kir. hercegünk atyja, a költő rendelkezésére bocsátotta, Jókai az innen merített történeti anyagot kiegészítette a maga teremtő képzeletével s a kétféle elemet, a valót és költészetet, szeszélyesen kombinálva, egy mozgalmas, helyenként fantasztikus regényt írt, amelynek történeti adatai hitelességben és megbízhatóságban vetekszenek bármely históriai munkáéval. De nem ez a regény jelentősége, hanem az, hogy benne a költő kellően meg nem becsülhető szolgálatot tett nemzetének. A nemesi fölkelés intézményét, amely „a legjobban elrágalmazott név volt a magyar történetben, melyet két ivadék gunyszónak használt egymás ellen, mint gyermek, döntő érvnek, mint embernyi ember, mely céltábla volt katonának, lábtörlő a politikusnak, gyászfátyol minden nemesi címernek", ha ezt az intézményt ma, száz esztendővel utolsó szereplése után tisztelettel említi a harmadik nemzedék : ez Jókai érdeme. S a másik, hogy a győri ütközetet letörülte nemzetünk évkönyveinek koromfekete lapjairól s ráírta a