Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 4-6. szám. 1930. április-június - ADATTÁR - Valló István: Adatok a Kaszinó történetéhez

ismert, de ma lappangó köveinket pedig fel kell kutatnunk. S össze kell gyűjtenünk minden adatot, mely e kultúrkörre vonatkozik. Ebben a közönség és a szakemberek támogatására rászorulunk, mert bizonyára vannak olyan győri emlékek, melyeket, bár ismertek, nem említettünk. Végül még azt kell megokolnunk, hogy a győri szentbenedekrendi kath. Czuczor Gergely gimnázium múzeumát miért neveztük el Rómer Flórisról. Első sorban a cimbeli rövidség és a kor divatja volt a névadás oka ; másodsorban múzeumunk alapítója és a nagy bencés régész iránt való tiszteletünk jutott e névadással kifejezésre. Rómer Flóris 1857-ben, mint győri tanár kezdte meg a gyűjtést és a nyomában járó Méry Etel és Börzsönyi Arnold annyira fejlesztették, hogy a kis iskolai gyűjteményből Győr város és vármegye múzeuma nőtt ki. Volt idő, amikor a hédervári gyűjteményt megyei, a gimnáziumét pedig városi múzeumWk akarták nevezni. Ilyen nevek ugyan nem lettek közkeletűekké, de nem is volt lényeges a név, hanem az eredmény. Múzeum dolgában ugyan még volna kívánni való, de, hisszük, hogy az idő azt is meghozza. Lovas Elemér. Adatok a Kaszinó történetéhez. 4. Gróf Széchenyi István levele a Győri Olvasó Társasághoz. A Győri Olvasó Társaság 1841-ben gróf Széchenyi Istvánt tiszteleti tagjává választotta. Széchenyi 1841 decemberben intézett köszönő levelet az Olvasó Egylethez. A levél a Kaszinó irattárából a 48-as idők zavaraiban elkallódott s azt egy füszerkereskedőnél fedezte fel Ráth Károly 1858-ban, ki magán-kéziratgyűjteményében őrizte meg. A levél további sorsa ismeretlen. Szövegét azonban a Győri Közlöny 1858. 91. számában kiadta s onnan közöljük az érdekes dokumentumot : Igen tisztelt Egyesület ! Ezer bocsánat ! Több mint négy hónappal ezelőtt a nagy érdemű Győri Olvasó Társaság tiszteletbeli tagjául neveztetem ki, és még csak meg semis köszöntem ezen, lelkemnek olly jól, olly édesen esett kitüntetést! Valóban igen félek: a legkimenthetetlenebb háládatlanság színében állok a tisztelt Egyesület előtt. Háládatlan azonban, tudja az Eg, nem vagyok, sőt bátran mondhatom, soha senkire nem terjeszté a tisztelt Társaság kegyelmét nagyobb uzsorával, mint rám, mert §enki nincs, ki azt magasbra méltánylani tudná, mint én ; — hiszen : becsületes emberek méltánylata, hazafiak rokonkeblű felcsordúlta által jutalmaztatni meg, ez . . . azon kéj, azon öröm, melly földi érzelmileg bizonyosan a legédenibb, s az, melly után sóvárgok, s melly nélkül, miért tagadjam, vajmi tehetetlennek, vajmi gyengének érzem magamat. Midőn tehát azzal ajándékoz meg a tisztelt Társaság, minél magasb jutalom előttem ismeretlen, a köszönetnek és haladatnak bizonyosan olly erős kötelékivel csatol engem magához, millyeknél erősebbek nem léteznek.