Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

elvégeztek benne, csak a vincellér 8 forint fizetését adta a szeminárium, és szőllőéréskor hetenkint 2 kenyeret és 2 font hust adott neki. 1750 után, már sokba került a szőllők művelése. 1786-ban e két szőllőt is nyilvános árverésen adatta el II. József. Semmiféle okmányunkban nem találtunk adatot arra nézve, hogy a szeminárium megkapta-e valamikor az eladási árat. Gecsei szőllő. Csigi Vince sopronszili plébános a legújabb időben, győrmegyei gecsei szőllőjét a szeminá­riumnak hagyta. A szőllő fenntartása sokba került, Győr­tői való távolsága miatt a munkák ellenőrzése is szinte lehetetlen volt, azért az intézet az 1906. évi szüret után 4 ezer koronáért eladta; árát az apátház-alap pénztá­rába számolta be. 14 ) C) Kérlek. Az 1718. évi egyházlátogatási okmány a szeminá­rium javai lközött kertet nem sorol fel; Károlyi Lőrinc szemináriumi igazgató 1727. évi számadása azonban már kertről is beszél: tehát az 1720-as években szerezte meg az intézet első kertjét Szigetben, hol ez időben a jezsui­ták is, a karmeliták is, a Szent Ferenc-rendűek is léte­sítettek üdülő kerteket a Rábca partján. A hivatkozott számadás megemlíti, hogy 1727. év Szent György napjá­tól kezdve Milner András kertész gondozza a kertet, aki a konyhát ellátja főzelékfélével, öntözés, gondozás cimén 15 forintot és 3 köböl gabonát kap fizetésül. Elég rossz karban levő kis házikó is áll a kertben, fala kidülőben van, azért 2 forintot és 10 dénárt kellett rákölteni 1731­ben; kályhaigazításért 1 forintot és 65 dénárt, mészért 3 forintot és 62 dénárt költött rá az intézet; a tetőjavítás pedig 50 forintba került. Sziget község javíttatta a kert felé vezető útat, melyhez a szeminárium is 1 forintot és 50 dénárt adott; a jezsuiták is hozzájárultak a javítási költséghez, kiknek kertje a szemináriuméval szomszédos. Az útjavítás padlókkal, deszkákkal történt, ami szintén arra vall, hogy viz közelében volt a kert. A második kert. 1751-ben 1525 forintért nagyobb kertet vett a sze­minárium a Rábca partján. 15 ) 1751 november 20-án 2 14 ) Az alap 1906. évi számadása. 15 ) Győri kápt. m. lvt. Liher Ralionum sub praefectura Da­nielis Kiss Canonici. An. 1751. Jim. 23. a nagyobb kiadások kö­zött pro horto Seminarii fordul elő a kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents