Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

forintot fizetett a szeminárium Sziget községnek a töltés megemelési költségeire. 1(i ) A kertből lépcsőzet vezetett le a viz partjára. 17 ) Fák és diszbokrok tették árnyassá a kertet, bogy a növendékeknek üdülőhelyül szolgálhas­son. 18 ) Zichy Ferenc püspök 1757 szeptember 11-én kelt okiratában a kertet minden földesúri teher alól felmen­tette; és azt is jelezte, hogy a Kutscher— Gassen nevü utcában van a kert; de az első kertet nem mentette fel a jelzett terhek alól. 19 ) E régi kertet 1760-ban el is adta a szeminárium 200 forintért. 20 ) A második kert sokkal na­gyobb, a munka is több benne; a kertész fizetése 1753­ban 80 forint, majd később 110 — 120 forint. 21 ) A kert­ben nagyobb ház is állott, melyben a növendékek ozson­nát és vacsorát is kaptak néha; melynek még 2—3 la­kója is volt, kik 6—8 forint bért fizettek; adója pedig 51 forintot is meghaladott. 22 ) Nem tudjuk megállapítani, hogy eladta-e a szeminárium e második kertet is, vagy egyesítette-e a harmadik kerttel. Harmadik kert. A szeminárium vagyonát magában foglaló 1786. évi összeírás szerint a tanulmányi alaptól vette a szeminá­rium 800 forintért a harmadik kertet, mely 3100 négy­szögöl nagyságú, teleültetve gyümölcsös- és más árnyat adó fával. Van benne: 12 akácfa, 98 gesztenyefa, 1 man­dulafa, 18 fűzfa a Rábca partján, 56 nyárfa, 13 nagyobb és 2 kisebb szilfa, 15 hársfa, 1 szederfa, 22 nagyobb és 12 kisebb szilvafa, 8 körtefa, 1 őszibarackfa, 8 sárga­barackfa, 7 birsalmafa, 3 platánfa. — Két ház is áll a kertben: egyik jó anyagból épített, zsindellyel fedett eme­letes, keresztalakban hajtott; a földszinten 8 szobával; alatta 50 akóra való pincével; az emeleten tágas ebédlő­vel, konyhával, 2 kamrával. A földszinten is, az emeleten is széles, zárt folyosója van. — A kisebbik, náddal fedett 16 ) U. o. 17 ) U. o. 1752. jan. 30. 18 ) U. o. 19 ) Orsz. lvt. Acta Ecclesiastica. 292. Fasc. 20 ) Szemin. irattár: Schogg Kristóf igazg. számadókönyv?. 1761. f ebr. 12. bevétel. 21 ) U. o. Kászonits János és Schogg Kristóf számadó­könyve. 22 ) U. o.

Next

/
Thumbnails
Contents