Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal

ábrázolás szédítő magasságba emelkedik a Szent Szűz alakjának jellemzésében. Szűz Mária, ahogy itt látjuk, nemcsak testileg emelkedik a föld fölé, hanem teljesen elszakadva attól, lélekben egészen a mennyországba köl­tözik. Kiterjesztett karjainak extázisa nem földi hevü­letű elragadtatás, hanem az örökkévalóság isteni nyugal­mába való belekapcsolódás, s az arcnak boldogsága, melyben az egész élet istenvárásának beteljesülése tük­rözik, oly minden mámort messze meghaladó, tiszta, lelki telítettség, amely egészen misztikusmélységű. A mesteri színezés elemzéséről le kell mondanunk, külön meg kell azonban említenünk, hogy az üde, kissé párás levegőégnek azt a tökéletes ábrázolását, amit ezen a képen látunk, a tájképfestésben oly nagy modern fes­tészet sem múlta felül. Szinte megfoghatatlan a szépérzéknek az a hanyat­lása, amely a múlt század második felében lehetővé tette, hogy ezt a remekművet eltávolították helyéről s egy hozzá nem is hasonlítható oltárképpel cserélték föl. Az a kupolás, fából készült tabernákulum, amelyet Hefele műve helyett a nemesen egyszerű és méreteivel kitűnően térbeillő főoltárra tettek, túlméretezett tömegével, sajnos, ma is túlságos sokat takar el a képből. Ugyancsak a múlt század Ízlésbeli tompasága kel­lett ahhoz, hogy az oltártól jobbra és balra az eredeti szép talpazatokra teljesen értéktelen mesterembermun­kák, Szent István és Szent László festett, grődeni fa­szobrai kerülhettek.4) A szentély terének az oltárral való szoros eszmei kapcsolatát fejezi ki az a négy hatalmas angyalszobor, amely két-két puttó között a kanonoki stallumok fölé ál­lítva az oltár titkára utal. Származásukat homály födi, egyelőre nem tudjuk sem a művész nevét, sem azt, hogy mikor kerültek a templomba. Az bizonyos, hogy jelenté­süknél fogva mindig a stallumok fölött kellett állniok, de stílusuknál fogva származhatnának a Zichy-féle nagy munkálatoknál korábbi időből, a 18. száza'd harmincas vagy negyvenes éveiből is. Annyi bizonyosnak látszik, hogy ismeretlen mesterük a megrendelőtől, aki mély gon­dolkozású teológus volt, nehéz feladatot kapott s ezt a feladatot kitűnően oldotta meg. Nem kevesebbet k ; vánt a megrendelő, minthogy a művész az oltárnak észfölötti titkát s ennek a titoknak a hívő lélekben kiváltott hatá­sát a szobrászat nyelvére fordítsa le. [ ) Az eredeti kőszobrok most az osli templom homlokzatát díszítik.

Next

/
Thumbnails
Contents