Tomka Péter – Némethné Jankovits Györgyi szerk.: Államalapítás, ispáni vár, megye : Világi és egyházi központok a X-XI. század fordulóján. – Artificium et Historia 5. (Győr, 2000)

A győri egyházmegye az Árpád-korban

majd elrettentésül és egyúttal figyelmeztetésül az ország négy különböző pontján lévő vár kapujára, közöttük a győri várkapura, ki szegeztette. A kereszténynek született, nevelt István az első évezred végén hitének és az ország fennma­radásának érdeke által egyként vezérelve a pá­pától kért koronát, amellyel az új évezred első napján, 1001. január l-jén Esztergomban megko­ronázták. Kevéssel utóbb, azon év áprilisában állították ki a magyar egyházszervezet felál­lításával összefüggő legfontosabb oklevelet, az esztergomi érsekség alapítólevelét. Ezzel a ma­gyar királyság politikai elismerése mellett létre­jött az önálló magyar egyház. Az egyházi szer­vezetben az érsekség alá rendelt tíz püspökség felállítása, bencés monostorok alapítása terem­tette meg végül a lehetőséget, hogy a nyugati keresztény műveltség meghonosítása, elterjedése révén István király műve maradandóvá váljék. A győri egyházmegye - noha alapításának éve nem ismert, csak az biztos, hogy 1009. előtti - a korai alapításúak közé tartozik. Területe az akkori Győr, Moson, Sopron, Vas vármegyékre és Ko­márom vármegye Dunától délre eső területére terjedt ki. A püspökség központja Győr városa volt. A Duna, Rába összefolyásánál, a mocsaras területből kiemelkedő, vizeket követő hátsá­gokon már a rómaiak katonai tábort építettek. A népvándorlás kor viharai után a megtelepülő magyarság a fontos átkelőhely védelmére várat emelt a római romokon. A település egyúttal a kialakuló államszervezet alapvető egységének a vármegyének a székhelye lett. A egyházszervezés párhuzamosan zajlott az ál­lamszervezet kiépítésével. Az államhatalom alapja a vármegyerendszer volt, amelyhez iga­zodóan a püspöki székhelyek egyúttal a me­gyésispánok székhelyéül is szolgáltak. A győri püspök székhelyén, a város fölé emelkedő Káp­talandombon állt az egyházmegye Boldog­asszony tiszteletére szentelt főtemploma. A mai -26-

Next

/
Thumbnails
Contents