Tomka Péter – Némethné Jankovits Györgyi szerk.: Államalapítás, ispáni vár, megye : Világi és egyházi központok a X-XI. század fordulóján. – Artificium et Historia 5. (Győr, 2000)
A győri egyházmegye az Árpád-korban
szlovén eredetű kifejezés: keresztény, malaszt, bérmál, apát, zsolozsma, szerda, csütörtök, péntek, vecsernye stb. A források szerint a térítők, Géza fejedelmen és családján kívül, több mint ötezer előkelő magyart és szolganépét keresztelték meg. A magyar térítés alapvetően Brúnó és a passaui Piligrim püspök személyéhez köthető, még ha később szerepük a történeti forrásokban elhalványult is Adalbert és köre tevékenysége mellett. Szent Adalbert, prágai püspök 995-ben jött néhány szerzetestársával együtt az országba. Rövid ténykedése alatt részt vett Géza fia Vajk, a keresztségben István nevet elnyert ifjú fejedelemfí nevelésében, majd a jövendő király bérmálása után hamarosan a Visztula torkolatához, a pogány poroszok földjére távozott, ahol vértanúhalált szenvedett. Géza fejedelem, nem sokkal fiának, Istvánnak Bajor Gizellával megkötött házassága után, 997 őszén meghalt. Noha Géza már korábban megeskette országa előkelőit, hogy fiát elfogadják utódjául, Koppány fellázadt az új fejedelem ellen. Lázadásának alapját a nomád társadalmakban elfogadott öröklési rend adta, mely szerint a család legidősebb férfitagja veszi át az uralmat - ez a seniorátus - továbbá a levirátus, vagyis hogy az elhunyt özvegye az új fejedelem asszonya lesz. Ezzel szemben állt a nyugati keresztény társadalmak Géza nagyfejedelem által is elfogadott, rendje a primogenitura, vagyis az elsőszülött öröklési joga. István a lázadás hírére összehívta Esztergomba a főembereket, vitézeket, majd a karddal frissen felövezett ifjú herceg a Veszprém várát ostromló Koppány ellen indult. A csata előtt István Szent Márton segítségét kérve fogadalmat tett, hogy győzelme esetén Pannonhalmának adja a lázadó herceg országának tizedét. A Veszprém és Várpalota között, talán Sóly közelében, lezajlott csatában Koppány elesett, serege széthullott. Az ifjú fejedelem a lázadó testét felnégyeltette -25-