Székely Zoltán: A Cziráky-Ősgaléria – Artificium et Historia 3. (Győr, 1997)

AZ ŐSGALÉRIA

században is továbbélt, alaprétegét adva az immáron a középnemesség felső és az arisztokrácia alsó rétegéhez tartozó családoknál is megjelenő arcképsorozatoknak. A Dénesfáról származó portrégaléria törzsanyagának XVIII. századi festményei - Barkóczy és Zichy püspök arcmásait leszámítva - a Cziráky és a Széchényi családok tagjait és házastársaikat ábrázolják. Mindkét família törzsbirtokai a nyugat-dunántúli vármegyékben terültek el és nagyjából ugyanakkor, a XVII. század végén, illetve a XVIII. század elején nyerték el a grófi címet, s váltak az arisztokrácia alsóbb, leginkább különböző katonai tisztségeket betöltő rétegének tagjává. A fennmaradt anyag alapján úgy tűnik, hogy portré-reprezentációjuk is ekkor, a XVIII. század első felében kezdődött, a fentiekben vázoltaknak megfelelően az ősgaléria-típusú arcképekkel. E festmények két, összetartozó képtől eltekintve félalakos megoldásúak. A formátum megválasztásának már önmagában is jelentéshordozó szerepe volt: nem lehet véletlen, hogy a reprezentatívabb s egyben drágább egészalakos mérettel csak a grófi rangot nyert, s később uralkodójáért és hazájáért hősi halált halt Cziráky József és felesége portréján találkozhatunk. A figurák magyar nemesi viseletben, a férfiak vitézi pózban, csípőre tett jobb kézzel, szablyával, öntudatos tartással, míg a nők mellmagasságba emelt karral, szűk képtérbe állítva, frontálisan jelennek meg, a hagyományosan reprezentatív értelmű oszlop és drapéria alkotta jelzésszerű kulisszák előtt. A képek provinciális festői legfontosabb feladatuknak a viselet pompájának pontos rögzítését tartották. Művészetük leíró jellege folytán a női ruhák szövetének gazdag és sokszínű mintázatát, a csipkerátétek áttört mustráit (Kat. 4., 12.), a férfiak süvegein ragyogó tollforgók csillogó ékköveit (Kat. 11., 13.) kissé száraz előadásban láthatjuk viszont a vásznakon. Színviláguk dekoratív, általában az alapszínek kompakt, árnyalatok nélküli foltjaiból építkezik, a festésmód pasztózus. Az arcokon csupán a fiziognómiai vonásokat próbálták visszaadni, a személyes karakter megragadására nem törekedtek. A század közepe táján festett képek egy részénél az arc a bécsi portréfestészet Meytens-féle sima modorához alkalmazkodott, mint ezt a Cziráky-Barkóczy házaspár (Kat. 5-6.), Cziráky Mária (Kat. 12.) vagy Cziráky László és felesége, Pálffy Antónia (Kat. 9-10.) portréi jelzik. Erőteljesebb, plasztikusabb, meleg, barnás tónusokat is felhasználó modellálása jelentkezik Cziráky László és neje, Ujfalussy Erzsébet (Kat. 3-4.), valamint Zichy püspök (Kat. 8.) arcképein. Az ősgaléria képeit festő névtelen mesterek alkalmasint a birtokközpontokhoz közeli városok - itt 1 08 mindenekelőtt Sopronra, esetleg Győrre gondolhatunk - képírói közül kerülhettek ki, akiknek, miként felvidéki mestertársaiknak, alapjában véve konzervatív művészete a megelőző század szellemében fogant. 26