Perger Gyula: A győrszabadhegyi lucaszék – Artificium et Historia 2. (Győr, 1992)
Egy sorozat elé…
A szabadhegyi lucaszék szakirodalmi "karrierjénél" fontosabb azonban az esethez térben és időben közeli, hasonló témájú gyűjtések vizsgálata A Folklore Fellows 1914-es győri adatai szerint. Holiómajofban a helyiek úgy tudták, hogy: "Éjjel 12 órakor. Urlelmutatáskor a lucaszéket a templomba viszik, és aki arra áll. meglátja a rossz lelkeket, akik háttal fordulnak a szentség felé. Mikor kimegy a templomból, kölest szór el. míg ezt felszedik elmenekül. Ha nem vigyáz, széttépik" Ugyanez időben. Márkus Mihály győri polgár már kerek történettel szolgált. "Még én ismertem azt a legényt, aki lucaszéket csinált, ó maga mondta el nekem, tehát valóban igaz és nem tréfa. A széket éppen 13 napig kell csinálni, még pedig úgy. hogy mindennap csak egy rész legyen kész; mert a szék éppen 13 részből áll: négy láb,négy lyuk,négy ék, és az ülőkéje. Miután elkészült, fogta a széket a hóna alá és ment az éjféli misére, hogy ott boszorkányokat lásson. Egy öregasszony - a ki boszorkány volt - kérdezte tőle, hogy mit akar. minek az a szék - pedig tudta mirevaló a legény azt felelte neki, hogy a padokat úgyis elfoglalják, tehát ő majd ráül a székre. Jöttek a misére az asszonyok, köztük tizenhárom boszorkány. Mindegyik feléje köpött mikor látta, hogy ez őket meg akarja lesni. Leült a székre a szenteltvíztartó mellé. Csakis maga látta, hogy az ördögök, a boszorkányok mit incselkednek vei, fel akarják lökni szarvaikkal. Mikor pedig a mise közepe volt, a legszemtelenebbül bántak vele. A pap körül és az oltár körül meztelenül ugrándoztak, szitkozódtak, köpködtek, seggüket verdesték. Mikor pedig a misének vége volt, a boszorkányok és ördögök abbahagyták a gyalázást és elmentek." A konkrétan Szabadhegyre vonatkozó luca hagyomány elemeit Zalka György jegyezte fel 1943-ban. Közlése szerint: "Luca napkor a tizenhárom éves gyerek vesszőve, vagy söprüve cucájjon be a tikólba. hogy a tikok jó tojók legyenek. Ezáltal a tikokon a boszorkány rontás se fog." Szintén e naphoz kapcsolódik, hogy " a rígebbi időkbe, különösen a hatvanas - hetvenes évekbe, szokás vót Szabadhegyen a lucaszék kíszítíse. Ezt a Luca naptú kezdve tizenhárom napon átt. tizenhárom féie fábú csináták. Aki erre 14