Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Tanulmányok - Kruppa Tamás: A püspök, a fejedelem és a vajda. Naprághy Demeter kancellár erdélyi tevékenysége és ami után következett (1598-1602)
Ez, mint láttuk, nem felelt meg a valóságnak, lehet, hogy neki ezt mondták, de a nuncius talán itt arra akart utalni, hogy prágai útjuk alkalmával mindketten megpróbálták a jövőjüket biztosítani. Naprághy még mindig erdélyi püspökségének megerősítésén dolgozott, Bocskai pedig birtokai és személyes biztonsága érdekében tárgyalt. Ő nem tért vissza Erdélybe. Helyesen tette, mivel a fejedelem nem emiatt, hanem testvéreinek kivégzése miatt, mint fő felbujtót törvény elé idéztette. Naprághy Bocskaival ellentétben visszatért a fejedelemségbe, azonban visszahúzódott gyalui birtokaira és kerülte a nyilvános helyen való mutatkozást.37 A fejedelemségbe különböző utakon egyre több hír érkezett Mihály készülő támadásáról: András azonban nem hitt ezeknek, ő a Felső-Magyarországról érkező fenyegetést akarta elhárítani. A sellenberki csatában csapatai vereséget szenvedtek, őt pedig menekülés közben megölték a székelyek. A vajda ezután bevonult Gyulafehérvárra: jóllehet őt sohasem választották meg fejedelemnek, csak helytartónak, hisz a trón nem rá, hanem 1598 óta Miksa főhercegre várt, a rendeknek mégis rá is le kellett tenniük az esküt, immár negyedszer. Naprághy státusa a győztes sellenberki csata után nem változott. Ahogyan Báthory András, Mihály, aki tehát a román történetírás állításaival ellentétben nem volt soha sem Erdély vajdája, sem fejedelme, hanem helytartó volt a katonai kormányzó, Basta generális mellett, meghagyta kancellári tisztségében. Ennek bizonyára az volt az oka, hogy a püspök a császári jelenlétet szimbolizálta. Talán Mihály ezért nem is bízott meg benne és igyekezett ürügyet találni, hogy eltávolíthassa. Ő ugyanis a Zsigmond által elkezdett, András által folytatott török politikát akarta befejezni, amely a régi politikai vonalvezetéshez való visszatérést jelentette volna, valamint Erdély fejedelmévé akarta kikiálttatni magát. Mindkét célja homlokegyenest ellenkezett azzal, amit a császári udvar várt tőle. Nem véletlen tehát, hogy a kancellár sem bízott benne. Ennek egyik beszédes megnyilatkozása volt az 1600-ban a fejedelemségbe küldött császári biztosok, Székely és Ungnad egyik jelentése, amely szerint a vajda egyszer megragadta a püspök nyakában lógó keresztet azzal a megjegyzéssel, hogy aki a keresztet hordja, hűnek kell lennie a császárhoz és hozzá. Ez a gesztus mindennél ékesebben világít rá a helyzet fonákságára. A politikai helyzet és persze a császár akarata azonban egymás mellett jelölte ki a helyüket. Naprághy mindenesetre megpróbált lojális lenni Báthory Zsigmond, András, illetve a császár után újabb urához is. Az említett császári biztosok ennek érdekes és beszédes tanújelét adják, amikor leírják, hogy a vajda nyilvános KRUPPA TAMÁS A PÜSPÖK, A FEJEDELEM ÉS A VAJDA... 37 Ez már a kevésbé bennfentes kortársaknak is feltűnt: „Náprági mondotta: énnekem ott Erdélyben ecclésiám vagyon, azt el nem hagyhatom; de ezt mivelem: az cardinált nem uralom, hanemha megengedi házában laknom; tanácsában nem megyek; semmi dolgomat vélle nem közlöm; felségeddel nem beszélek az míg valamint ez dolgot el nem végezi. Erre Náprági is megeskütt, és meg is állotta, mert cardinállal semmi tanácsát nem közlötte, és Mihály bejövetelekor is volt tartóztatásban Fejérváratt, gyanakodván az cardinál, hogy Náprági által is volt volna az Mihály vajda cselekedeti.” Szamosközy IV. 90. 21
