Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Fedeles Tamás: "Ad Omnes Sacros Ordines Promoveri". Győri egyházmegyések római szentelési ügyei a késő középkorban
FEDELES TAMÁS „AD OMNES SACROS ORDINES PROMOVERI' klerikusok aránya, amely együttesen 50%-ot tesz ki, éppen az ellenkezőjére utal. Esztergom esetében ráadásul az egyházmegye joghatósága alá tartozó erdélyi Királyföld tovább árnyalja a képet. Ugyanakkor a Rómához kétségkívül közelebb fekvő dunántúli egyházmegyék, így a pécsi, a veszprémi és a győri együttesen mindössze 15%-kal képviseltetik magukat. Mindazonáltal a jelentősebb bel- és külpolitikai események, kiváltképp a háborúk, valamint a kisebb-nagyobb járványok egyaránt befolyással lehettek az Itáliába indulók utazási kedvére. Elsősorban az 1430-as évek végétől egyre erősödő oszmán fenyegetettség éreztethette hatását, főként a déli egyházmegyék esetében. Mindezt tovább fokozta a kettős királyválasztást követő, végül polgárháborúba torkolló belpolitikai válság az 1440-es években.101 E feltételezésemet a vatikáni promóciós bejegyzések is megerősítik. A kettős királyválasztás évében, amikor II. Murád seregeivel Nándorfehérvárat ostromolta (1440),102 egyetlen magyar klerikus szentelését sem dokumentálták a Camera Apostolicában. A rákövetkező évben, amikor V. László (1440/1452-1457) és I. Ulászló (1440-1444) párthívei a harctéren kívántak egymás fölé kerekedni, mindössze egyetlen magyar szentelendő érkezett az ekkor Firenzében tartózkodó Kúriába. A következő esztendő (1442) adatai első pillantásra gyengítik előzetes várakozásaimat, hiszen öszszesen 16 magyar klerikus nevét találjuk a kamarai regisztersorozat második kötetében.103 Am, ha közelebbről szemügyre vesszük a bejegyzéseket, a kép már jóval árnyaltabbá válik, ugyanis közülük mindössze egyetlen személy, Pozsonyi Wolf Miklós személyes jelenléte igazolható minden kétséget kizáróan, akit először alszerpappá, majd pedig diakónussá szenteltek.104 A fennmaradó 15 fő számára egyaránt egy-egy szentelési engedélyt állítottak ki a kamara munkatársai, amely egyáltalán nem feltételezett személyes jelenlétet. Sőt, nagyon is elképzelhető, hogy e dimissoriáк kiállítására vonatkozó kéréseket a helyi egyházmegyében gyűjtötték össze, s szervezetten juttatták el az Apostoli Kamarába. E sejtésemet megerősíteni látszik, hogy az 1442. február 1-jén kiállított tíz engedély közül nyolcat veszprémi, a február 9-re keltezett további öt felhatalmazás közül pedig egyet veszprémi, négyet pedig zágrábi klerikusok számára adtak ki. A felhatalmazások legfontosabb részét alkotó kitétel, amely szerint bármely katolikus főpappal (a quocumque malueris catholico antistite) felszenteltethetik magukat, pedig éppen a belpolitikai bizonytalanságra utalhat. Mindezt igazolja Alsólendvai Györgynek a Penintenciária hivatalánál, ugyancsak 1442 februárjában regisztrált szupplikációja. A zágrábi egyházmegyés klerikus számos komoly nehézséget sorolt fel, amelyek miatt saját megyéspüspöke nem szentelheti fel. Ezek között szerepelt, hogy a prelátus még nem volt püspökké szentelve (episcopus et ordinarius suus non existit adhuc consecratus), másrészről segédpüspök sem működött az egyházmegyében (propter carentiam suffragamus). Az indokok közül szempontunkból a legfontosabb azonban, hogy maga a főpap is fogságban sínylődött (ordinarius suus ad pre-101A korszakra!: Engel-Kristó-Kubinyi: Magyarország története 197-213. 102 Erre részletesen 1.: Szabó: 1440, legújabban: Pálosfalvi: Mennyi ideig tartott. 103 ASV Cam. Ap. Libr. format, vol. 2., föl. 99v, lOOr, lOlr, 102v. 104Uo. föl. lOlr, 102v. 97
