Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Csiszár Attila: A Rábaköz parasztságának anyagi kultúrája (18-19. század)
CSISZÁR ATTILA A RÁBAKÖZ PARASZTSÁGÁNAK ANYAGI KULTÚRÁJA (18-19. SZÁZAD) hogy Kisfalud „lakói jó faragó emberek, szánkókat készítenek a fátlan vidékiek számára”.10 Himod erdejét is híresnek mondja, amely „hordónak való fát is bőven ád”.11 Babót erdejében „iszonyú nagy tölgyfák vágynak”, de „van jó malma és deszka metszője a kis Rábán”.12 A gyenge termőképességű, kavicsos talajú falvak lakói a 20. század közepéig foglalkoztak szerszámfa, és vasúti talpfa faragással. Előre kifaragott, szétszedhető disznóóljaikat a himodiak a közeli vásárokon (Beled, Mihályi, Kapuvár) adták el, vagy pedig a Fertő menti falvakban nádra cserélték.13 A jobbágyparasztság tárgyi világát a közép- és koraújkorban az önellátásra való törekvés jellemezte. Pénzhez ritkán, csak a felesleg megtermelése és eladása után jutott. Ebben elsősorban a lábon elhajtható állatok, a tengelyen kis mennyiségben is haszonnal szállítható termékek (bor, gyümölcs, szárnyasok) vagy a paraszti háziipar egyszerű termékei játszhattak szerepet.14 Az önellátás konzerválódásához hozzájárult az úrbéri viszonyok 18. század végi megmerevedése. Az úrbérrendezés (1767) után a meg nem változtatható méretű telki állomány néhány emberöltő múltán szűknek bizonyult, és az eredetileg egy család megélhetésének biztosítására kimért jobbágytelekre idővel 3-4 népes család eltartása hárult.15 A19. század első felében a falvak 1/8-nál kisebb telekkel, vagy telekkel egyáltalán nem rendelkező zselléreinek száma megemelkedett.16 A telekből kiszorult zsellérek a kialakuló mezőgazdasági bérmunkásság számát növelték. Az elszegényedés, a pénzhiány alapvetően meghatározta az életmódot, lassította az önnellátásból való kitörés egyébként már megindult folyamatát. A telkes jobbágy a földesúr tulajdonát képező telken termelte meg a maga és családja eltartására elegendő élelmet és állatai számára a takarmányt. Házát maga építette a környezetében található anyagokból, fából, földből, nádból, és a maga készítette, durván megmunkált, egyszerű bútorokkal rendezte be. A ruházkodás alapanyagához szükséges kendert maga termelte meg, azonban a takácscéhek 17. századi megalakulása után, a céhpri-vilégiumok a házi szövést szigorúan tiltották.17 A kender házi feldolgozása így csak a fonásig jutott el. A jobbágynak a céhes takács munkájáért természetben vagy pénzzel, de fizetnie kellett. A háztartásban szükséges cserépedényeket, a föld műveléséhez elengedhetetlen vasból készült szerszámokat, vagy a ruházat egyes elemeit, mint például a lábbelit vagy az egyes felső ruhadarabokat kénytelen volt kézművesektől, eleinte mezőgazdasági terményekért, csere útján beszerezni. Idővel szinte már csak a vászonból varrt „fejér ruha” előállítása történt házilag. 10 CsPPL Drinóczy György: Böngészet Sopron megye isméretéhez. Kézirat, kjn. 458. 11 Uo. 409. 12 Uo. 464. 13 Németh László adatközlőm (Beled), valamint Kiicsán József néprajzkutató, ny. muzeológus (Soproni Múzeum) szíves közlése. Lásd még: Soproni: A kultursarok 96-97. 14 Vörös: A magyarországi társadalom 512. 15 Hövejen, például, ahol a prépostság hozzájárult a telkek fölosztásához, ha töredék telken is, de az újabb nemzedékek is a sajátjukon gazdálkodhattak. Az 1828. évi országos összeírás idején, az eredeti 12 holdas telekkel szemben már a 6 holdas gazdaságok voltak túlsúlyban, de volt olyan család, amely mindössze 3 hold szántót bírt (Csiszár: Hövej 81-82.). 16 Babóton 1767-ben 33,1847-ben már 76 házas zsellért írtak össze (Horváth: A jobbágyvilág alkonya 68.). 17 A csornai (1656), kapuvári (1681), szili (1693) és a szanyi (1726) takács céh megalakulása után házi szövéssel a Rábaközben sem számolhatunk.
