Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Félix Teichner: A római tájkultúra hosszútávú hatásának kérdése a Marcal és a Rába vidékén
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Kérdésfelvetés A fenti ókori leírás átvezet az akkulturáció vagy rezisztencia, továbbá a provinciák kulturális fejlődését befolyásoló természetföldrajzi feltételek kérdésére, amelyek körül az elmúlt években komoly vita bontakozott ki.6 A pannon őslakosságnak a saját hagyományaihoz való viszonylag tartós ragaszkodásáról tanúskodnak az öltözködési szokások, nevezetesen a nor-pannon női viselet,7 továbbá a temetkezési formák, különösen a halomsírok építése, illetve a kocsitemetkezések.8 Utóbbiak elsősorban a keleti szomszédaikkal vívott harcokban felmorzsolódott boiok településterületére (deserta Boiorum') jellemzőek. Ezen a kelta kultúrájú területen elkülöníthetők az úgynevezett „bennszülöttek” és a „rómaiak,” pontosabban a római módon gazdálkodó népességrészek települései. „Bennszülött” népesség jelenlétét a magyar kutatás régészeti és epigráfiai adatok alapján a közlekedési szempontból periferikus és kevéssé termékeny talajú vidékeken, így például Felső-Pannonia nyugati határsávjában, az Alpokalja völgyeiben feltételezi. Itt találhatók nagy számban a La Тёпе kerámiák lelőhelyei, az őslakos elittel kapcsolatba hozott római kori halomsírok, és erről a területről származnak a kelta népességre utaló feliratos emlékek. Miközben tehát a bennszülött népesség — állítja a kutatás — a rómaiak által alapított városok és katonai táborok környezetében nem volt jelentős,9 a kevésbé előnyös természeti adottságokkal rendelkező területek falvaiban „konzerválódhattak a római kor előtti környezeti sajátságok és a prehistorikus életmód”.10 Gabler Dénes volt az első, aki a római hódítás előtti, késő kelta települési viszonyok és lakosság nyomainak feltárása érdekében szisztematikus régészeti kutatásokat kezdett: a római alapítású városok és katonai támaszpontok régészeti emlékeire irányuló hagyományos érdeklődésen túllépve egyes tájegységek települési hálózatát vizsgálta. Gablernek az alsó-pannoniai Kapós-völgyben (Szakály-Rétiföldek),11 továbbá a felső-pannoniai Savaria (Szombathely) környékén végzett kutatásai tárták fel az őslakosság és a romanizált, illetve mediterrán népességelemek közti interakció első konkrét példáit.12 További, a római császárkori vidéki településekkel kapcsolatos eredményeket a Magyar Tudományos Akadémia Dél-Dunántúlon végzett diákranikus környezetrégészeti kutatásai hoztak.13 A múlt század végén az adatok jelentős bővülése — ahogy Európában másfelé is — az autópálya-építésekhez kapcsolódó régészeti kutatásoknak volt köszönhető.14 A provinciakutatás számára például különösen tanulságos volt a kelet-nyugati, Bécs-Pozsony-Budapest közlekedési folyosó 250 km hosszú nyomvonala, amely közvetlenül a katonai jelenléttel jellemezhető egykori limes-vonaltól délre húzódik. Ezzel a provincia irodalmilag adatolt és már а XVII. század vége óta kutatott limes menti táboraitól és központi helyeitől kényszerűségből a hátország „atipikus,” vidéki települései felé fordult a figyelem.15 Már a rendelkezésre álló előzetes jelentésekből is látható, hogy a Dunántúl termékeny vidékein a római hódítás idején ko-8
