Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Félix Teichner: A római tájkultúra hosszútávú hatásának kérdése a Marcal és a Rába vidékén
FELIX TEICHNER A RÓMAI TÁJKULTÚRA TOVÁBBÉLÉSE A MARCAL ÉS A RÁBA VIDÉKÉN Félix Teichner (Heike Schneider közleményével) A RÓMAI TÁJKULTÚRA HOSSZÚTÁVÚ HATÁSÁNAK KÉRDÉSE A MARCAL ÉS A RÁBA VIDÉKÉN1 Az illír-pannon kultúra Adria és Alpokalja között húzódó területének római meghódítása Augustusnak Kr. e. 35-33. évi, a Száva vidékére vezetett hadjárataival kezdődött. A terület katonai megszállása egyrészt a Borostyánkő út vonalát követve, másrészt a Duna irányába erről leágazva a Savaria-Arrabona-Brigetio és a Poetovio-Gorsium-Aquincum útvonalak mentén viszonylag gördülékenyen haladt. Pannonia provincia kialakításának folyamatát csak a Kr. u. I. század közepén, a katonai egységeknek a természetes határt jelentő Duna-vonalhoz történt előretolása zárta le. Miután a II. század elején leigázták a dák törzseket, a Kárpát-medence nyugati felének közigazgatását átszervezték, majd a korábbi provinciát kettéosztva létrehozták Pannonia superior és Pannonia inferior provinciákat. Ez a közigazgatási felosztás aztán kisebb változásoktól eltekintve a dunai római uralom végéig megmaradt.2 Az új dunai provinciában a mediterrán kultúra és életmód elterjedésében a római császárok tudatos urbanizációs politikája volt meghatározó. Pannonia ma a római provinciális kultúra vizsgálatának egyik kulcsterülete, ami az itteni történeti, epigráfiai és régészeti kutatások intenzitásának és minőségének köszönhető.3 Olyan kiemelkedő kutatók, mint Alföldy András, Mócsy András vagy Vísy Zsolt tudományos életművükkel, illetve idegen nyelvű publikációik révén sokat tettek azért, hogy e határprovincia történetének jellegzetességei Magyarország határain túl is ismertté váljanak. Munkáikból a római hatások befogadásának meglehetősen ellentmondásos képe rajzolódik ki, amelyet az ókortörténész és numizmatikus Fitz Jenő így foglalt össze: „A római korban a Dunántúl a Földközi-tenger övezetére kiterjedő hatalmas birodalom része lett, amely az ókor valamennyi kiemelkedő eredményét, kultúráját magas fokon egybefoglalta, és jól szervezett állam keretében gyökeresen más feltételeket teremtett az itt élők számára, mint a korábbi és későbbi korokban. [...] Pannóniának [azonban] sohasem adatott meg a nyugodt, folyamatos fejlődésnek az a lehetősége, ami a belső terület virágzó provinciáinak, városainak. [...] Pannonia romanizációjának mérsékelt színvonala részben a tartomány gazdaságával is összefüggött.”4 Hogy mindez kétszáz évvel a római hódítás után az őslakosság számára mit is jelentett, arról érzékletes képet fest Cassius Dio Cocceianus római szenátor: „ [A pannonok] valamennyi ember közül a legsanyarúbban élnek — mert bizony sem földjük, sem éghajlatuk tekintetében nem szerencsések, sem olajat nem termesztenek, sem bort nem termelnek, csak igen keveset és azt is nagyon rossz minőségűt [...]. Árpát és kölest esznek (és belőlük készített italt) isznak, ellenben kétségtelenül a legvitézebbnek mondják őket minden nép közül, amelyről csak tudomásunk van, minthogy bátrak és kegyetlenek, vérszomjasak, mert hiszen híjával vannak mindennek, ami a tisztes életet lehetővé teszi.”5 7
