Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből VI. 1908
ALMÁSI TIBOR ÉVRŐL-ÉVRE — FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL VI. 1908. Almási Tibor ÉVRŐL-ÉVRE FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL VI. 1908. A XX. század első évtizedének utolsó éveiben, nem kis mértékben a fővárosi nagy képzőművészeti egyesületek, a Nemzeti Szalon és a Magyar Képzőművészeti Társulat vidéki „expanziójának”, illetve a helyi „erők” aktivizálódásának köszönhetően Győr városában a művészet terén is megindult egy lassú, de fokozatosan erőre kapó és egyre szélesedő fejlődési folyamat. E folyamat eredményeként a korábban kuriózumnak, egyedi eseményeknek számító képzőművészeti kiállítások, prezentációk olyan megszokott és kedvezően fogadott társadalmi összejövetelekké váltak, amelyek fontos szerepet töltöttek be a polgárosodó lakosság ízlésformálásában, szép iránti fogékonysága kiművelésében, nevelésében. Nem arról van szó, hogy a nagyobb szabású, a magyar művészet egészének helyzetképét tükröző és dokumentáló, vagy egy-egy helyi alkotó legújabb termését felvonultató tárlatok tömegeket mozgósítottak, nagyszámú érdeklődőt vonzottak volna, de hasonlóan az ország többi nagy városához, Győrben is kialakult a képzőművészetet kedvelők és pártolók egy olyan csoportja, amely érdeklődésével, vásárlásaival fenntartotta az igényt az újabb és újabb művészeti demonstrációk megrendezésére. A képzőművészet széles körben való népszerűsítése már csak azért is lényeges prioritásként jelentkezett, mert a századelőn a magyar művészeti életben megjelent egy olyan fiatal alkotógeneráció, amely bár a modern, a nyugat-európai törekvésekkel összhangban álló művészetet és szemléletet képviselt, ám érvényesülni csak szűk körben és nagyobb erőfeszítések árán tudott. A konzervatív intézményi keretek szorításából kilépni szándékozó fiatalok ezekben az években az erők egyesítését tartották az egyetlen célravezető útnak és üdvözítő megoldásnak. Az egyre-másra alakuló művésztömörülések sorából — jelentőségük, fontosságuk okán — kiemelkedett az 1907 őszén életre hívott Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK), az ugyanabban az évben alapított Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete (KÉVE), illetve az 1908 februárjában Magyar Művészet Műkereskedés néven alakult, a fiatal, haladó művészeket istápoló egyesület, amelynek alapítója a jeles műtörténész, művészeti író, dr. Rózsa Miklós volt. A Magyar Művészet Műkereskedés nem titkolt szándéka, célkitűzése az volt, hogy visszaszorítsa az ízlésromboló műnyomatok és reprodukciók beözönlését az országba, hogy elősegítse a művészek és közönség egymásra találását, vagyis hogy elérje „az olcsó, de artisztikus műtermékek” minél szélesebb körben való elterjesztését.1 E nemes cél megvalósítására a Magyar Művészet Műkereskedés saját kiállítási termet szándékozott fenntartani a fővárosban, de arra is vállalkozott, 189 T I
