Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Perger Gyula: Méry Etel ismeretlen népköltési gyűjteménye
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK „Népköltészeti gyermekdalaink s népmeséink érdekében. »A magyar régenten bizonnyára még dalosabb nemzet vala, mint most.« Thaly Kálmán «Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok« előszavában. Tagadhatlan tény, hogy a nemzet legmaradandóbb szellemkincse irodalmi terményeiben rejlik. — Irodalmunk különösen költészeti ága idegen befolyás alatt, mindenné alakul inkább, mint nemzetivé. — Érték és érzék ezt egyes korszakok hivatott költői s iparkodtak az eredeti kútfőhöz visszatérni, a nemzeti elemből táplálkozni. Ezen eredeti, nemzeti elem a népköltészeté, melyben a nép, mint nemzettest eredeti gondolkodás-, érzés- és cselekvésmódja, szóval jelleme nyilatkozik. — Ennek eredeti versalakja a zöngelem (rythmus), vagyis a gondolatoknak sajátszerű csoportozása és a metszetek. A hunnok bárdjai, az Árpádkori hegedősök, Sebők deák s a középkori nemzeti lantlovagok (troubadourok) önkészítette dallamaik kíséretében koboz, lant mellett még ily verseket énekeltek. Ilyen „a honvágyó huszár”, „az üldöztetett szegény legény”, „az elhagyott szerető”, a lakodalmas népnek valódi éneke. Ilyen a bölcsőben ringó csecsemőnek altató dala, a rokonok nevében zengő búcsúztató ének. — Ilyenek azon eredeti dalok, melyeket a gondtalan gyermekek társasjátékaik közben énekelgetnek, melyekkel övéiket születés-, névnap alkalmával oly ősi kegyelettel köszöntik meg. A népköltészet e forrásból táplálkozott még Ilósvay Toldijánál, Lantos Sebestyén deák Török Bálint elfogatásánál, Balassa Bálint dalainál; ide tért vissza Faludi, Szentjóbi Szabó, Horváth Ádám, Dugonics, Csokonai Vitéz, Petőfi, Arany. E forrásnál koszorújának nem egy levelét üdíté Vörösmarty, Czuczor, Erdélyi, Gyulai, Tóth Kálmán, Zalár. Amit az ős magyar nép kezdett, azt a mai folytatja és pedig oly eredetileg, mint amaz. S e tünemény könnyen magyarázható. Az idegen befolyásnak kevésbé kitett nép biztosabban őrizheti a bölcsőkoru nemzeti költészet magvait, természetesebben fejlesztheti hajtásait, virágait, mint az idegen, vagy mesterkélt légkörbe fulasztott nagyok, biztosabban védheti, mint a tűzvésszel daczolni nem képes betűk, lapok, könyvek. E nép ösztönszerűleg alkotja uj dalait, öntudatosan alakítja a régieket. Az alakításnak e különféle rétegeit kilesni, összeállítani, az újabb dalokban alkotó szellemének irányát, érzeményei s gondolatainak minőségét megfigyelni, kifejezéseinek fordulatait meghatározni: nem hálátlan föladat azok számára, kik a nemzet boldog jövőjét annak múltjára óhajtják építeni. Mert nekünk ily múltúnk is van, nemcsak piros vérmezejű czimereink. Egyetlen szavunk sincs itt azon széllel-bélelt piperkőczökhöz — ha ilyenek is találkoznának — akiknek még a keleti, az igaz gyöngy sem kell, ha azt az iparos szerszáma, vagy a föld népének ekéje hozta színre. Nem igy gondolkodott, hanem a mi szempontunkból indult ki Erdélyi János, midőn »Népdalok és mesék« czímű három kötetes művét szerkesztette, Kriza, midőn »Vadrózsái«-t a székely nép köréből közzé tette. Thaly Kálmán, midőn »Vitézi énekei«-t még folytatni is ígéri. Helyesen cselekedett Arany 196
