Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tar Attila Szilárd: Győri peregrinusok németországi egyetemeken 1789-1918
TAR ATTILA SZILARD GYŐRI PEREGRINUSOK NÉMETORSZÁGI EGYETEMEKEN 1789-1918 Egyre több nem tudományos alkalmazottat igényeltek a különböző intézetek és könyvtárak, nem beszélve a megnövekedett hivatali apparátusról. Eltolódtak a költségvetés hangsúlyai is: jóval többet kellett fordítani a természettudományokra (orvostudomány, fizika, kémia) és műszaki tudományokra, mint a könyvből megtanulhatókra (bölcsészet, jog, teológia). Erre az időszakra esik a természettudományok emancipációjának kezdete. Több egyetemen (Bonn, Lipcse, München) kettéosztották a filozófiai fakultást, majd 1871-ben Strassburgban létrejött az első önálló természettudományi kar, ami példaképül szolgált a többi hasonló kezdeményezésnek. Folytatódtak a felvilágosult egyetemek (Göttingen, Halle) metodikai újításai is a szemináriumok alapításával. Az 1848 előtt alapított történelmi és matematikai szemináriumokat a XIX. század második felében további, egyre speciálisabb szemináriumok követték, melyek hamarosan már nemcsak a gimnáziumi tanárok jobb képzését szolgálták, hanem egyéni kutatási feladatokat is kaptak, (vom Brocke 2001, 369.)2 A szemináriumok fejlődésével párhuzamosan szaporodtak meg a természettudományi: pl. asztronómiai, kémiai, botanikai, geológiai, ásványtani és radiológiai intézetek. Példaképük Justus Liebig gießeni kémiai laboratóriuma volt. A kabinetekből és gyűjteményekből a XIX. század közepétől egyre több „intézet” alakult kutató és képző célzattal. A gießeni (1825) és a münsteri (1877) kémiai intézetek alapítása között minden egyetemen létrejött kémiai intézet. 1834 és 1881 között hasonló folyamat zajlott le a matematikai-fizikai szemináriumok tekintetében, a königsbergi minta alapján. A kísérleti fizika önállósodása után ezekből alakultak ki a matematikai szemináriumok, az első fizikai intézetet pedig Gustav Magnus 1835- ben alapította Berlinben. A XIX. század végén már tudományos „nagyintézetekről” beszélhetünk, részlegekre osztva és hierarchikusan strukturálva. Ezek egyenként több száz gyakornoknak tudtak helyet adni, nagy tőkebefektetést igényeltek új épületekkel és nagyobb apparátussal, (vom Brocke 2001, 377-378.) Az intézményi fejlődés hasonló mértékben érte el az orvosi karokat is. Először anatómiai, patológiai, fiziológiai majd igazságügyi orvosi, higiéniai és gyógyszerészeti intézetek alakultak. Korszakos jelentőségű Johannes Müller és Emil de Bois- Reymond fiziológiai laboratóriuma (Berlin, 1853/58). (vom Brocke 2001, 377.) A XIX. század folyamán nagyvonalúan kiépítették az egyetemi kórházakat, amelyeket egyre több helyen szakklinikákkal egészítettek ki. Az új intézmények lassan szétfeszítették az egyetemek klasszikus kereteit, saját költségvetéssel és személyzettel rendelkeztek. Ugyan még az egyetemek fennhatósága alá tartoztak, de karokhoz már nehezen lehetett kötni őket. Peter Moraw a nagyüzemi struktúraváltozásokat 1870-hez kapcsolta, de a nevezett évszám nála csak egy közbülső határvonalként szerepelt. (Moraw 1982,1-43.) Rüdiger vom Bruch felértékeli ezt a fejlődési pontot, hisz ekkortól kezd elbúcsúzni a német egyetemi rendszer a humboldti feltételektől, (vom Bruch 1990, 30.) 105
