Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Nemesné Matus Zsanett: Két országgyűlési gúnyvers a győri Egyházmegyei Levéltárból
ARRABONA 2011.49/2. TANULMÁNYOK (Kölcsey 2000, 86.) A kézirat cím nélküli pasquillusa néhány különbséget leszámítva azonos a Thallóczy Lajos által közölttel.8 A hét versszakból álló vers — mely Thallóczynál tagolatlan — töredékes, hiszen a végén — mely a nyomtatott kiadásban nem szerepel — a következő megállapítás olvasható rímbe szedve: „Második rész is meg lesz, / Ha a’ kedvem el nem vesz.” Eszerint hosszabb lélegzetű költeménynek készült, de hogy elkészült-e a második fele, arról egyelőre nincs tudomásunk. A12 soros strófákban néhány múltbeli esemény megjelenítésén kívül saját korát mutatja be a költő, különösen az országgyűlés követeire valamint a felsőház néhány tagjára koncentrálva. A figurák a névtelen alkotó megítélése alapján két csoportba sorolhatók: az egyik tagjait a verselő dicséri, míg a másik tagjait bírálja, ócsárolja. így kerül méltatásra a műben: Chlopiczky, Borsiczky, Károlyi, Wesselényi, Széchenyi, Andrássy és Nádasdy. A „Lengyel” Józef Chlopiczkit (1771-1854) és a „Magyar” Borsiczky Istvánt (1783-1849) az első versszakban a mű írója közösen említi, hazaszeretőnek és bátornak tartja őket: ,,’S ha Hazája boldogsága, / Mellyben lakik, mellyben él, / Éltét, ’s nyugalmát kívánja, Feláldozni azt nem fél.” Chlopiczki amiatt kerülhetett a pozitív oldalra, mert lengyel tábornokként az oroszok ellen harcolt az 1830. december 5-én kirobbant felkelésben. Azonban 1831 februárjában a Varsó melletti grochówi csatában megsebesült, és ezután visszavonult a közélettől. (Davies 2006, 673-675.) Borsiczky 1824-ben Trencsén vármegye alispánjaként és a reformkori országgyűlések egyik ellenzéki követeként tűnt fel.9 Kölcsey Ferenc a következőket írta róla: „Közép termetű, száraz ember; beszéde sebes és nyers, társasági körben és gyűléseken kormányt és papirendet vagdalni szerető, egyébiránt charakteri vonásait több országgyűléseken keresztül állandólag megtartó. Könyves polczán országgyűlési irományokon s naplókon kívül statustudományi könyveket láték.” (Kölcsey 2000,39.) Küzdött a magyar hivatalos nyelvként való bevezetéséért, a kilenced kárpótlás nélküli eltörléséért, az örökváltságért. (MNLIV., 358.) Emellett figyelemre méltók külkapcsolatai, hiszen szerepet kapott az 1830-as évek lengyel és olasz forradalmi hullámaiban is. 1833. január 11-e táján (Kölcsey 2000, 69.) a követ két levelet kapott az autonómiáért kirobbant oroszellenes háború idején a lengyelektől: az egyiket latin nyelven írták, és neki illetve Trencsén megyének címezték, a másikat latin és magyar nyelven fogalmazták, és a magyar nemzethez intézték. Borsiczky azonnal elő akarta hozni az ügyet az országgyűlésen, hogy támogatást kérjen a lengyelek számára, azonban követtársai egy időre lebeszélték erről. 1833. január 19-én (Kölcsey 2000, 69.) József nádornak azonban fülébe jutott a két levél tartalma, és nyíltan kijelentette a trencséni férfi előtt, hogy nem hajlandó támogatni a lengyel nép ügyét. Az ok az lehetett, hogy a nádor első elhunyt felesége, Alexandra Pavlovna révén kapcsolatban állt az orosz cári családdal, akiktől évi kétszázezer forintnyi évdíjban részesült, és erről értelemszerűen nem akart lemondani. (Ballagi 1897, 350-351.) 80
