Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből V. 1907
ALMÁSI TIBOR ÉVRŐL - ÉVRE FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL V. 1907 Persze, mint minden alkalommal, a túlfűtött lelkesültség hangulatába ezúttal is keveredtek szkeptikus, valós vagy megalapozatlan kritikai hangok, megállapítások. A kiállítás apropóján a Győri Napló írása csupán a közönség felkészületlenségét és ennek okait firtatta: „A győri közönségnek... még nem képezi feltétlen szellemi szükségletét a művészi termékekkel való foglalkozás. Nem ment át a köztudatba, hogy a képet, a szobrot életfeltételének egy kiegészítő része képpen tekintse”, mert „az iskolában a tanulók nem hallanak a művészet irányairól, annak kimagasló, úttörő mestereiről.”35 Az „ellentábor” szócsöve, a Győri Friss Újság már megkérdőjelezte a Nemzeti Szalon jóhiszeműségét és tárlatának létjogosultságát is: „A mi borsókás hús van a megyében, a mi smirás van a vásznon, a mi fusermunka van a művészetben, azt Győrbe szállítják és kiállítják abban a hiszemben, hogy hiszen a győrieknek minden jó... Odaállítják Széchenyi Miklós grófot, Lippay Géza főispánt, Goda Béla alispánt, Wennes polgármestert és azt hiszik, most már rendben van a nemzeti művészet szénája. Pardon urak! Ezekkel a nevekkel lehet reklámot csapni, lehet a nagy dobot ütni, lehet közönséget vonzani, de nem lehet a múzsa isteni ihletét a kiállított piktormunkára varázsolni...”36 Végül, az iménti valóságtól elrugaszkodott, indulatos kifakadással szemben a Győri Vasárnapi Újság — talán nem minden alapot nélkülözve — a Nemzeti Szalon tárlatán tapasztalt, a kiállítási helyiség adottságaiból fakadó rendezési hiányosságokat rótta fel a szervezőknek: „Artisztikus érzékkel bíró ember... — olvasható a lap tudósításában — vajmi kevés élvezetet találhat a Szalon győri tárlatán. Bizonyos távolságot igénylő képek szinte rádülnek az emberre s így hatásukat teljesen elvesztik. Nagyobb, jelesebb világításra aspiráló képek teljes homályba burkolva fityegnek valamelyik spaletta árnyékában, viszont hangulatkeltő finom apróságokat, melyeknek hatását csak növelné egy kis árnyék, vagy sejtelmes homályosság, szembe találja az öles ablakon beözönlő világosság. Nagy vásznak mellett teljesen eltörpülő kis képecskék...” A rendezői „balfogás” konkrét példáiként a szerző Gulácsy Lajos festményeinek elhelyezését említi: „Gulácsy »Francia táj«-áról szeretnék megemlékezni, de úgy el van aggatva, hogy véleményt mondani róla nem lehet, hogy másik képe meg éppen a nyitott ajtószárny mögé került...”37 Ezek az apró hiányosságok, kellemetlenségek azonban nem szegték a látogatók kedvét. A kiállításról festett hangulatjelentés szerint „Élénk sürgés-forgás, kedélyes csevegés a megyeháza nagytermének ódon falai között. Persze a hideg idő kiszorítja az utcákról a járókelőket, és az elzavart publikum jó szórakozási és találkozási helyre lel a tárlatban. Különösen a hölgyközönség látogat fel nagy számban, hogy egy-egy szép alkotás felett elcsevegve a kalauzoló művészekkel műismeretét, ízlését gazdagítsa...”38 A Nemzeti Szalon műtárlatának helyszínén, a nyitvatartási időben, a helyi szervező bizottság több, részben szorosan a kiállításhoz kötődő, részben társművészeti, zenei, irodalmi kísérő rendezvénynek biztosított teret. Az első „művészeti zsúrnak” elnevezett eseményre január 23-án került sor. A produkciók előtt „a nagy Fényes Adolf-féle kép elé pódium helyeztetett, és a kiállítás egy intim 215
