Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből V. 1907
X i ____ L ARRABONA 2011. 49/2,________________________________________________TANULMÁNYOK szerző —, melyek mellett a néző elhalad és nem tud rányitni azokra a művészeti kvalitásokra, melyek a háborgó, nyugtalan külső mögött lappanganak, melyek zavarosakként tűnnek fel a művészi léleknek bennük lobogó szenvedélye és eget vívó törekvései miatt.”33 E világosan megfogalmazott szándéknak megfelelően és a kiállításban szereplő néhány mű példájával alátámasztva, dr. Perl Gyula olyan alkotói titkokba vezette be a nézőt-olvasót, mint a színek és formák hangulatteremtő ereje és képessége; a rafinált eszközökkel elérhető és látványos vizuális élményt teremtő leegyszerűsítő formaképzés; az ecsetkezelés módozatainak és eszköztárának váltogatása a mű mondanivalójával és kifejeznivalójával összhangban stb. stb. Dr. Perl Gyula alapos, jól átgondolt áttekintőjén kívül a győri tárlatról tulajdonképpen csupán még egy, Holló Alajos festőművész tollából származó, a Győri Naplóban publikált ismertető jelent meg. Ebben az írásban Holló Alajos — miután minden valószínűség szerint okkal s joggal, kritikai éllel bírálta a győri közönségnek azt a részét, amely csak a tárlat külsőségei miatt látogatott el az eseményre —, röviden értékelte a bemutató néhány alkotását. Elismerő szavakkal illette Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Kézdi Kovács László, Szlányi Lajos tájképeit, Márk Lajos „érdekes nőalakjait”, Glatz Oszkár „friss színekkel” megkomponált festményeit, Komáromi-Katz Endre és Fényes Adolf „nagy vásznait”, Hegedűs László „Aratólegény”, Gyügyei Nagy Zsigmond „Cigánygyerekek”, Iványi Grünwald Béla remekbe szabott „Három királyok” című kompozícióit, a plasztikák sorából pedig Teles Ede finoman, biztos kézzel mintázott paraszt anyáját.34 Mivel a Nemzeti Szalon győri tárlatáról nem rendelkezünk részletes és minden tekintetben megbízható információkkal, értékelő ítéletet megfogalmazni róla szinte lehetetlen! Ha a kiállító művészek és a felsorakoztatott alkotások számát vesszük mindössze alapul, azt azért egyértelműen meg lehet állapítani, hogy ez a bemutató minden idők egyik legnagyobb ilyen jellegű helyi vállalkozása volt. A kiállítás művei, változatos technikai kivitelükkel (olajfestmények, szobrok, akvarellek, rajzok stb.), tematikai sokszínűségükkel (tájképek, csendéletek, életképek stb.) jól szolgálták a Nemzeti Szalonnak azt a célkitűzését, hogy a tárlat anyagában mindenki megtalálja a maga ízlésének, esztétikai elvárásainak leginkább megfelelő műalkotásokat. A rendelkezésre álló forrásokból összeállítható művésznévsor feltételezhetővé teszi, hogy — éppen a különböző felkészültségű tárlatlátogató közönség kiszolgálása, megnyerése, de egyben vizuális nevelése érdekében — a Nemzeti Szalon vezetősége kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy a vidéki vándorkiállításokon kellő arányban kapjanak helyet mind a hagyományos művészetet, mind a modern törekvéseket képviselő alkotók. Ez az oka és magyarázata tehát annak, hogy az 1907-es győri kiállításon a konzervatív művészeti elveket valló művészek (Baditz Ottó, Bihari Sándor, Margitay Tihamér, Madarász Viktor és mások) mellett ott találjuk azokat is, akik tevékenységükkel a magyar képzőművészet új irányvonalát építették (Szinyei Merse Pál, Mednyányszky László, Vaszary János, Fényes Adolf, Koszta József, Iványi Grünwald Béla, Csók István, Kernstok Károly, Gulácsy Lajos, Márffy Ödön stb.). 214
