Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Paár Ádám: "Jó szocialista és jó polgár". Egy Horthy-korszakbeli munkáspolitikus pályája
PAÁR ÁDÁM „JÓ SZOCIALISTA ÉS JÓ POLGÁR” - EGY HORTHY-KORSZAKBELI Az 1931-es országgyűlési almanach úgy jellemezte Győr város képviselőjét, hogy „beszédeit, bár nagy erővel és határozottsággal szállt síkra mindig a munkásosztályérdekeiért, konciliáns modor, szép magyar stílus és tudományosan megalapozott világfelfogás jellemezték”. (Lengyel-Vidor 1931, 201.) A portré szerzője megjegyezte, hogy „pártja összes tagjai közül ő áll legközelebb a nyugateurópai szociáldemokrata pártok tisztultabb gondolatvilágához, mely a munkásság osztályérdekeit igen jól össze tudja egyeztetni a nemzeti gondolattal”. (Lengyel-Vidor 1931, 201.) Malasits nem csak Győr városának polgárságát és munkásságát szolgálta lelkiismeretesen. 1937. március 2-án a kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) és a Független Kisgazdapárt képviselőjének társaságában részt vett az alföldi sütőmunkások kiskunfélegyházi nagygyűlésén, ahol a sütőmunkások tiltakoztak a birtokforgalmi adó és a malomőrök zaklatásai ellen. Malasits higgadt beszédet tartott, és kifejtette, hogy a szociáldemokraták a többi pártot szövetségesnek tekintik a birtokforgalmi adó eltörléséért folytatott küzdelemben. A Szociáldemokrata Párt Titkárságának iratai között fennmaradt Malasits jelentése, amely szerint "igen jó hatást tett, hogy a párt nagygyűlésen képviseltette magát", és a megjelent szociáldemokrata sütőmunkások "boldogok voltak, hogy a párt képviselője beszélt a kérdéshez a legszakszerűbben és a legbátrabban." (PIL 658/5-188.) Malasits számos politikai feladata mellett nem hanyagolta el a szakszervezeti teendőket sem, egyebek között előadásokat tartott az 1932 őszén megalakult Szakszervezeti Főiskolán. (Sipos 2007,237.) Malasits haláláig hű maradt ahhoz a három közösséghez, amelyik a személyiségét és a világlátását formálta: a párthoz, a vasasszakszervezethez és az unitárius egyházhoz. Malasits kétségtelenül azokhoz a szociáldemokrata politikusokhoz állt közel, akik a kompromisszum hívei voltak. Ezt a magatartást az 1919-ben emigrált szociáldemokraták, a párt baloldalán állók és a kommunisták megalkuvásként értékelték, noha az adott körülmények között az MSZDP számára nem állt rendelkezésre más eszköz, mint a politikai rendszer kereteinek elfogadása, és e kereteken belül a demokratikus és szociálpolitikai reformokért folytatott küzdelem. Ugyanakkor egy nagy hibája is volt ennek a pragmatikus szociáldemokrata politikának: túlságosan is a szakmunkásságra koncentrált, és az 1930-as évektől már nem volt képes választ találni a megnövekedett létszámú, elsőgenerációs, képzetlen és politikailag szűk horizontú, betanított ipari munkásság, és még kevésbé a földmunkásság problémáira, amelynek széles rétegei így a jobb-, majd a baloldali radikalizmusra váltak fogékonnyá. A szociáldemokrata (szub)kultúra alapja a képzett, művelt és művelődni szerető szakmunkásság volt. Gyakran elfelejtjük, hogy a századelő szociáldemokrata pártjai számára a "munkás" szó elsősorban a városi és ipari munkást, azonbelül is a kvalifikált, magas szakmai presztízsű szakmunkást jelentette. De a szociáldemokrácia már nem igen tudott mit kezdeni sem a mezőgazdasági munkássággal, sem a városi munkásságba beáramló, képzetlen, ezért befolyásolható, és sokszor apolitikus falusi rétegekkel. A szociáldemokrata 115
