Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Tomka Gábor: Beszámoló az Árpás és Mórichida határában 1998 tavaszán végzett régészeti megfigyelésekről
TOMKA GÁBOR BESZÁMOLÓ AZ ÁRPÁS ÉS MÓRICHIDA HATÁRÁBAN 1998 TAVASZÁN... mely későbbi az itt megfigyelt, alább bemutatandó jelenségeknél (8. kép 5.). A hegyes aljú árokból jól korongolt kúpos fedő palásttöredéke került elő. (10. tábla 2.) Az említett vízelvezető árok és a V-átmetszetű beásás is elmetszette a 8,4-14,6 m közötti rétegsort (8. kép 8-15.). A rétegsor tetején a felső humusztól el nem különíthető humuszos réteg feküdt, mely talán egy korábbi, sekélyebb, az úttal párhuzamos árok maradványa, melynek alját vékony, vörösre égett, szemcsés állagú réteg képezte. Ez a jelenség átvágta a nyugatabbra a felső humusz alatt elhelyezkedő vastag, vörös szemcsés humuszos réteget. Ez alatt 80-100 cm vastag humuszos réteg következett, melybe a keleti részen két habarcsos csík, míg a nyugati részen három beroskadt agyagsáv ékelődött. A gödör alját ismét égett szemcsés réteg borította. A nagyméretű, 130-140 cm mély beásást, annak ellenére, hogy nyugati végén oldalfalának felső része nem volt függőleges, betöltött pinceként értelmezhetjük. Korát jellegzetes leletanyag hiányában nem tudom meghatározni, a két habarcsréteg közötti részből mindenesetre egy cserépüst-peremtöredék bukkant elő. A pincétől nyugatra sárga agyagos és homokos, kisebb felületeken pedig vöröses és sárgás, égett omladékrétegek valamint fekete humuszos rétegek fedtek egy összefüggő, alsó, barna réteget. Ez az alsó barna réteg (8. kép 18.) fokozatosan emelkedve és vékonyodva a Rába-töltés lábáig követhető volt. Az alsó rétegből profilálatlan peremű Árpád-kori fazékperem, a réteg felszínéről kései típusú cserépüst került elő (10. tábla 8., 9.). 16,5 m-től mindezen rétegekbe egy lapos aljú, mintegy 220 cm széles, szürke, humuszos betöltésű beásás mélyült (8. kép 23.), melynek betöltése a benne talált írókázott táltöredék alapján a 17. századot nem előzhette meg ( 10. tábla 3.). Az újkori beásástól nyugatra a hosszan továbbfutó alsó, barna réteg felett folytatódott a rendkívül összetett rétegsor. Elplanírozott vörös paticsréteg feletti szürke agyagrétegen két tűzhely (vélhetően egykor kemence) sütőfelületének maradványait rögzíthettük (21,3-2,2, és 22,25-23,3 m között) (8. kép 29., 33.). Mindkét maradvány közvetlenül a szántott réteg alatt jelentkezett, a nyugatabbiból csak a tapasztás alatti cserépsor maradt meg. A szürke agyagréteg és a vörös paticsos réteg között feküdt a harmadik kemencemaradvány (8. kép 34.), melynek nyugati része egy másik szürke agyagos rétegre futott fel. A maradványok vélhetően egykor földfelszíni építményekből származhatnak, melyeket ugyanazon a helyen, egymás fölé építettek. A kemencemaradványok cseréptapasztásából gyűjtött kerámia elvileg lehetőséget adna a kerámiák relatív kronológiai sorának összeállítására. Mivel azonban csak a jelenségek metszetének vizsgálatára volt mód, az innen gyűjthető leletanyag csak csekély mennyiségű. A gázcsőárokból kiásott földet is átvizsgálva, az alábbi jellegzetesebb edénytöredékeket találtuk. A kidobott földből került elő egy kancsó perem- és fültöredéke (11. tábla 1.). A keményre égetett, vékonyfalú, jól kidolgozott, redukált égetésű, anyagában grafitot nem tartalmazó folyadéktároló fülének felső részén elmosódott, kereszt alakú bepecsételés látható, pólya és mellékjegyek nélkül.23 Szintén a kidobott földből származik egy erősen megvastagított peremű fazéktöredék (11. tábla 2.), mely nagy valószínűséggel egy edényből származik a felső kemence cseréprétegéből kibontott 339
