Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Tomka Gábor: Beszámoló az Árpás és Mórichida határában 1998 tavaszán végzett régészeti megfigyelésekről
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK középkori leletek bukkantak elő, ezért valószínűsíthető, hogy az Árpád-kornál későbbi. (Takács 1986, 74. - Anton Tocík szóbeli közlése nyomán) A felsőszelihez hasonló peremprofilú kajárpéci töredék legkorábban a 13. századra keltezhető, ugyanis egy III. Béla—III. László kori pénzt tartalmazó gödör feletti rétegből került elő. (Takács 1993b, 208.) Ásatója a 12-13. századra keltezi a Kisfalud-Kázmérdomb lelőhelyről, kútból előkerült edényt. A kísérőleletek között lapos fedő és profilált peremű fazék is volt (Gömöri 2002, 198-199., 169. kép 1.), melyek véleményem szerint inkább a javasolt keltezés későbbi szakaszára utalhatnak.15 Győr belvárosából a hasonló üsttöredékek késő középkori jellegű kerámiával együtt kerültek elő, ezért 14. századi datálásukat javasoltam. (Tomka G. 1998,152.) Az említett győr-vagongyári ép üstöt ásatója a 13. század második felére keltezi. (Tomka P. 2007, 80., 86-88.) Véleményem szerint korjelző lehet az is, hogy miként képezték ki a cserépüstök peremét a függesztőfüleknél. Takács Miklós sokat idézett munkájában azt olvashatjuk, hogy míg a korai (1. típushoz tartozó) peremek páros felfüggesztési pontjait „aránylag nagyobb távolságra, kerek lyukakkal fúrták át”, s itt „a perem belső síkja mindig jelentős mértékben kihúzott, és élben záródik”. A 2. típusnál ezzel szemben „a fül két átfúrása aránylag közel van egymáshoz és általában kerek, ritkábban szögletes vagy rés alakú”, míg a perem „a fülrésznél vagy egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben szélesedik ki”. (Takács 1993a, 452.) Az a tényt, hogy a 12-13. század fordulójára, illetve a 13. század első harmadára keltezett kajárpéc-pokolfadombi leletegyüttesben a cserépüst-peremekre a fül kerek átlyukasztása és a perem enyhe kiszélesítése tűnik jellemzőnek (Takács 1993b, 212., 9. kép), míg a mórichidai együttesben a szögletes átfúrás dominál a peremek kiszélesítése nélkül, legegyszerűbben a két lelőhely közötti kronológiai különbséggel magyarázhatjuk. Ezek szerint a 13. század végén (vagy talán inkább a 14. században) a Kisalföldön a 4. és 5. típusú üstök esetében a peremek fül melletti vastagítása már egyáltalán nem lehetett szokásban, a szögletes átmetszetű eszközzel történő átlyukasztás pedig gyakoribbá válhatott. Ez utóbbi jelenség talán tükrözheti a fazekasság munkamódszereinek a gondosabban megmunkált eszközök használatában is megnyilvánuló változását. Mindezek alapján az S14 tapasztását a 13. század végére, de valószínűbben a 14. századra kell kelteznünk. Az altalaj felett fekvő S18 réteg, valamint az ettől nem elkülöníthető S33 árok betöltéséből szintén Árpád-kori kerámia került elő. A cserépüst-peremek nem mutatnak eltérést a korábban bemutatottaktól (8. tábla 1.). A profilált fazékperemek (8. tábla 2-3.) és a szürke színű, lapos fedő (8. tábla 4.) az Árpád-kor kései szakaszára, vagy az Anjou-kor elejére utalnak.16 Az S33 árokból az ismert formájú cserépüst-peremek, széles közű, bekarcolt, körbefutó vonalakkal díszített cserépüstoldaltöredék17 és polírozott palack kicsiny oldaltöredéke18 látott napvilágot. Ez utóbbi edénytípus, jelenlegi ismereteink szerint, a Kisalföldön a 11-12. század fordulója utánra keltezendő. (Takács 2000, 32.) Jól korongolt töredékünk homokkal soványított, belső felülete és törésfelülete szürke, míg jó minőségű függőleges sí
