Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Tomka Gábor: Beszámoló az Árpás és Mórichida határában 1998 tavaszán végzett régészeti megfigyelésekről
TOMKA GÁBOR BESZÁMOLÓ AZ ÁRPÁS ÉS MÓRICHIDA HATÁRÁBAN 1998 TAVASZÁN... az egyetlen fehérkerámia csészetöredék (6. tábla 8.), mely, hacsak nem egy korábbi rétegből idekeveredett darabról van szó, inkább a 14. század felé tolja a leletegyüttes korát.8 A Kisalföldön a fehér kerámiát többnyire csak a szórványosan előforduló kisebb edények képviselik.9 Az S19 gödörből előkerült egy cserépüst nagyobb töredéke (7. tábla 1.), mely közeli hasonlóságot mutat az S14 kemencetapasztásból kibontott cserépüst-töredékekkel (7. tábla 3-6.). Ezeket az edényeket a külső oldalán gyakran szögletesre formált, vékony átmetszetű, erősen kiugró, az edény belseje felé is beugró perem jellemezte.10 A lelőhelyen talált valamennyi cserépüst-perem szélessége állandó, azaz a füleknél nem tapasztalható a perem kiszélesítése.11 A függesztőfülek átszúrásait kihegyezett, néha kerek, de gyakrabban téglalap átmetszetű eszközzel végezték. A peremtöredékek jelentős részénél megfigyelhető, hogy a perem belső oldalára körbefutó agyaghurkát tapasztottak, aminek következtében a perem felső vízszintes síkjából a belső oldalon körbefutó kitüremkedés jött létre.12 A töredékekből a cserépüstök egykori formájára csak óvatosan vonhatók le következtetések. Az oldalfaltöredékek között élesen megtörő darabot nem találtam, ezért valószínűsíthető, hogy az edények túlnyomó többségének oldalfala ívesen csatlakozott a fenékrészhez. A két nagyobb töredék (7. tábla 1., 3.) azt sugallja, hogy a kevéssé vállasodó, magas oldalfal lehetett az általános, így az edények formája a Takács Miklós által meghatározott 4. kisalföldi bográcstípushoz13 lehetett hasonló. Az edénytest perem alatti homorodásának szinte teljes hiánya egyes példányokat a csupán Pozsonyból ismert 3. kisalföldi bográcstípussal (Takács 1993a, 479., 14. tábla; Takács 1996,169., Abb.15.) is rokonítja, bár a peremforma és az oldalak eltérő kiképzése a két típus azonosságát kizárja. Talán, hivatkozva egy Győr-Vagongyár lelőhelyen előkerült ép cserépüst formájára (Tomka P. 2007,87., 92. - 218. számú gödör), megkockáztatható egy kisalföldi 5. típus bevezetése, mely tipológiai szempontból a 4. és a 3. típust kötné össze. E típus pereme széles, lapos, kifele és befele is kiugrik az edényfal síkjából, külső oldala élesen profilált („d” típusú perem). Az edény teste a perem alatt alig szélesedik, oldalfala szinte függőleges. A magas oldalfalhoz törés nélkül, ívesen kapcsolódik a fenékrész. Az S19 és S14 objektumok abszolút kronológiájának meghatározásához segítségül hívhatjuk Takács Miklósnak a kisalföldi cserépüstök vizsgálata során elért eredményeit. (Takács 1993a; Takács 1996, 167-169.) Ezek szerint a fent bemutatott peremtípus a cserépüstök későbbi példányainak sajátja. E peremforma a szerző szerint 13. század elején tűnik fel, és a 14. század közepéig, második feléig marad használatban. (Takács 1993a, 459.) A Kisalföldön a cserépüstök használata az Árpád-kor után is kimutatható.14 Az edénytest formája szintén e kései datálást erősíti, mert Takács Miklós tipokronológiai táblázata szerint (Takács 1993a, 479,14. t.) az említett 4. típus a 12-13. századra, a 3. típus a 14. századra és a 15. század elejére tehető. Gellér-Halomdomb telepleleteit a 13-14. századra keltezték. (Tocík 1992, 232.) A töredékeinkre leginkább hasonlító felsőszeli töredék lelőhelyén csak késő 333
