Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)

Székely Zoltán: Unger Alajos antik szobrokról készült akadémiai tanulmányrajzai

SZÉKELY ZOLTÁN UNGER ALAJOS ANTIK SZOBROKRÓL KÉSZÜLT AKADÉMIAI TANULMÁNYRAJZAI

e szobor a természet szépségeit — amelyek az érett kor sajátjai — gyűjti magába, anélkül, hogy azt a képzelet kiegészítené.” Majd Arisztotelész Poétikája — a költészet és a történetírás különbségét boncolgató IX. fejezet — nyomán bontja ki a különbséget: „Az előbbi alakok egy fenséges hőskölteményhez hasonlítanak, amely a valószínűtől indulva a valóságon át egészen a csodálatosig jut: míg az utóbbi olyan, mint a történetírás, amely azonban választékos gondolatokkal és szavakkal adja elő a valóságot.” A Borghese gladiátorban tehát egyfajta naturalizmust látott, amely az általánossal szemben a természetben lévő egyedit mutatja meg. Ezért a figurát portrészerűen értelmezte: „E szobor arcán szembetűnően megmutatkozik, hogy a valóságos természet után mintázták, mivel egy olyan embert ábrázol, aki már túljutott élete virágján és elérte a férfikort. Egy olyan élet nyomai fedezhetőek fel rajta, amely folytonos tennivalók között telt, s amelyet a munka megedzett.” (Winckelmann 1764, 394.) Mindazonáltal még ebben az esetben sem lehet mechanikus természetutánzásról beszélni, mivel „a hősök testformáit hősökhöz illően alkották meg, és bizonyos részeket inkább eltúlzott, mint természetes módon emeltek ki. Az izmokat úgy formálták meg, hogy bármilyen gyors cselekvést és mozdulatot kifejezzenek, a heves mozgásban pedig a természet valamennyi mozgatórugóját működésbe hozzák... Ezt mutatja az epheszoszi Agasziasz ún. vívója is a Villa Borgheseben, akinek arca nyilvánvaló hasonlóságot mutat egy bizonyos személlyel: az oldalsó fűrészizmok a nagyobb hatás elérése érdekében a megszokottól eltérően jobban kidomborodnak és elasztikusabb formát öltenek, mint a természetben.” (Winckelmann 1764, 163.)

Míg Winckelmann az ideális szépség felöl közelített a szoborhoz, addig más perspektívából nézve a Borghese gladiátor „az erő, a bátorság, a harciasság, és az elszántság” megtestesülése volt. (Scheyb 1770, 7.) E megközelítés több teret engedett a mű voltaképpeni témájának, a harcnak, és a dinamikus, túlfeszített kompozíció tanulságainak.

A XIX. század első feléből való műleírások is winckelmann-i szellemben interpretálják a szobrot. „A mű stílusa és karaktere egyáltalán nem heroizáló vagy idealizáló, hanem a valódi természet hű utánzásáról árulkodik. Minden részletét áthatja a felfokozott kifejezés; az inak és a csontok jól láthatók; minden testrész tökéletesen arányos: ezáltal bizonyította tudását az emberi testről és az izmok elrendezéséről, amellyel kiérdemli csodálatunkat.” (Horner 1823, 107-108.)

A szobor másolatát már a XVIII. század folyamán beszerezte a bécsi akadémia, jelentőségének megfelelően kétféle formában is. Az 1783-as Beschreibung tudósítása szerint nemcsak az egészalakos mű állt rendelkezésre, hanem büszt formájában a fej is. Az előbbihez fűzött rövid kommentár kiemeli, hogy „efezoszi Agasias e szoborban tanúságot tett az izmok tökéletes ismeretéről.” (Beschreibung 1783, 114. [XV.]; 123. [LXXXV.]) Feltűnik Waldmüller már említett 1842-es festményének hátterében, miként látható az akadémia 1878-ban megnyitott Schillerplatz-i Gipsmuseumának csarnokáról készült fényképen is. (Datenbank 2006, ell4.) Ma már azonban nem található meg a gyűjteményben.

315